Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 4-5. szám

172 BÍRÓI GYAKORLAT. 21. A valorizációs joggyakorlatot dr. Blau György az 1927év eredményeivel is kiegészítve, újabb és olyan teljes feldolgozásban tárta fel, amely ebben a körben nélkülözhetetlen és mindenről tájékoztat.* Az 1926. év folyamán a valorizálás alapja kérdésében a vétkességi (késedelmi) kártérítési elv visszaszorult és a megfelelőségi (ha nem is az értékazonossági) elvnek engedett tért. Állandósult a gyakorlat a bíróilag megítélt pénztartozás valorizálása tárgyában is. (P. I. 5545/24., P. I. 5402/26.= MD. 20. és 95.)— A valorizálás mértékére a Kúria —a céltartozások isynallagma, tartás, kártérítés stb. kivételével) — nagyjában a pénzromlásból eredő kár méltányos megosztásának az elvét alkalmazza, amely nagyjában 40—50% körül mozog. Ismételten kijelenti a Kúria, hogy «a pénz leromlásából eredő hátrány mind a két érdekelt fél által arányosan viselendő". (P. í. 3052/25. MD. 73.) Még nyugdíjvalorizálásnál is hangsúlyozza a Kúria, hogy «a pénz értékének leromlása oly országos csapás, mely mindenkit egyaránt sujt és amelynek a felek között méltányos megosztása indokolt annál is inkább, mert az országos csapás mindenkit igényeinek mérséklésére szorított». (P. II. 73 28/2 v MD. 92.) Egyébiránt a nyugdíjvalorizálás törvényes szabályozása (1926: XVI. tc.) sok vitás kérdést intézett el. Még mindig tisztázatlan az ú. n. «tisqta pénztartozások* átértékelésének a kérdése (Blau id. h. VII.), melyre nézve a gyakorlat ellentétes. Míg a II. tanács elvként kimondta a kölcsöntartozás valorizálását, ha a készpénzkölcsönt az adós értékálló dologba fektette be (P. II. 4710/25. MD. 71.), addig az V. tanács a kölcsönt csak késedelem esetében valorizálja. (P. V. 5990/25. MD. XX. 9.) Kivánatos, hogy a szembenálló álláspontok egységes alapelvben találkozzanak. 22. A tiltott cselekmények köréből ki kell emelni az önokozta ittasság kizárását a magánjogi beszámíthatatlansági okok sorából. így «az emberölés kártérítésre kötelez akkor is, ha a tettes a tett elkövetésekor az öntudatlanságig ittas volt, mert maga az ittas állapot is a tettes rovására esik,» (P. VI. 656/25. MD. 8.; v. ö. MD. XVII. 93.) A szándékosan elkövetett tilos önhatalom a birtokháborítást tiltott cselekménnyé minősíti, mely a tényleges kár és az elvont haszon megtérítésére kötelez. (P. VI. 338/26. MD. 86.) Ugyanez a határozat egyúttal összefoglalóan formulázza azt a tételt, hogy nem jogerős ítéletet a nyertes fél csak saját kockázatára hajthat végre és ha az ítélet utóbb jogerősen megdől, Valorizációs joggyakorlatunk 1927-ig. szerző kiadása.