Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 2-3. szám - Az újabb munkaügyi törvényhozás és a magánjog

IRODALOM. síneken mozgó a «védett jogtárgy»-at kereső) szabad horizontokat nélkü löző beállításából a probléma diabolikus mélységét. Ha «a társadalom állandó titkos összeesküvésben van a saját törvényei ellen», úgy legmesszebbre ez az összeesküvés manapság a nemi élet dolgaiban terjed, és -— széles rétegekben — épp a szóbanforgó kérdésben is. A vak temészeti ösztön törvénye : a korlátozatlan szexuális kiélés és a civilizált népek statisztikáját messze meghaladó «születési arány» lenne. Hogy az ebből eredhető «vice and misery»-áradatot (Malthus) a céltudatos emberi életvezetés «morál restraintn-tel előzze meg, — amivel magával is már az élet forrása ellen támadnak egyes életcélok, — az, úgylátszik, meghaladja az átlagos emberi erőt. Azért hát tartózkodás helyett kísérleteznek a praeventio és repressio egyéb eszközeivel. Fennálló jogunk bizonyos fokig engedékeny. oNemzést gátló szereko használatát és árusítását nem pcenalizálja, bár ohirdetni» ezeket is büntetés alatt tilos (1014: XIV. tc. 24. §, 9. 1.). Mára magzatelhajtás szereinek, módjainak, alkalmainak nemcsak hirdetése és ajánlása áll büntetés alatt (ugyanott), de még sokkal inkább igénybevétele (btk. 285. sk. §§: bűntett, — míg az előbbi vétség). Ezek a törvény indokolt gradációi — míg az érdekeltek számára a célazonosság a még megengedett és a már kriminális cselekvést majdnem egyszínben tünteti fel. Természetesen ellene szól a pcenalizálás elejtésének nem csupán az erkölcsi érzés, hanem mint Altmann szintén érinti — az is, hogy ha a jog elkezdi az emberi élet védelmének leépítését ezen a ponton, úgy hasonló szempontokból előbb euthanasia és eugenikus emberölés, aztán a kisebbértékünek állított egyéb emberek elpusztításának kívánalmai következhetnének végelláthatatlanul. Lehet-e erre az útra rálépni és kellően megállani ? Vájjon a lex latanak csak egy-két szakasza ellen irányulnak-e azok a hajtóerők, amelyek ezen a téren akkora vehemenciával ragadnak a bűnre, hogy ismeretükben sokszor nehéz a tettesre lesújtani ? 2. Dr. E. Slransky (professzor): Die innere Werksialí dcs Psychiaiers. (ói. 1.) Egy kiváló elmeorvos szemlélődése az elmeorvosokról, azoknak pszichológiájáról, ha nem is pszichopathológiájáról, bár bevezetőben csatlakozik ahhoz a nézethez, hogy sok elmeorvost éppen saját lelkének némi pathológikus csírái vonzottak erre a pályára. Sokoldalú szempontokban gazdagon, egyébként is élő erővel megírt munka, amely elmeorvossá természetesen nem képezheti ki olvasóját, de megélezheti a szemét az elmeorvos tevékenységének méltatására ; mert a filozófiáktól és világnézetektől kezdve (Jaspers nagy műve), mindenféle emberi dolgot erősen megvilágít annak a lélektani talajnak vizsgálása, amelyből kitenyészik. Sokszor mondjuk és jogszabálynak valljuk, hogy a bíró a szakértőnek véleményét, tehát a pszichiáterét is, szabadon méltatja, azaz kvázi felülbírálja és önnállóan fogadja el, vagy tér el tőle. A jogásznak ehhez a felülbíráláshoz nyújt ez a munka nagyértékü támaszpontokat. Nem árt pl. elmeorvos-szakembertől hallani, hogy az elmeorvos-szakértők bizonyos csoportjai a vizsgálandó egyén ügyvédjének mások vele szemben mintegy az ügyésznek mentalitásával lépnek fel. Terjedelmes fejezet (34—53. 1.) szól a pszichiáternek állandó bírósági szakértői szerepéről büntető, valamint polgári és külön : baleseti és rokkantsági ügyekben. A pszichoanilizisnek nálunk is egyre erősödő elterjedése mellett, sokakat érdekelhet szerzőnek a freudi irányról adott kritikája (17—19. 1. és passim). amely elismerést és elutasítást vegyítve, objektívebb megítélésére törekszik ennek a divatos és ezért hol fenntartás nélküli lelkesedéssel, hol belemélyedés nélküli ellenségeskedéssel nézett gondolatkörnek.