Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 2-3. szám - Az újabb munkaügyi törvényhozás és a magánjog

JOGGYAKORLAT. !39 smind a dolog megszerzésének a módja s a vevő a vétel megkötése pillanatában már tulajdonos is. Pedig éppen fordítva áll: míg a francia jog az első vevőt csak a második csalárdsága esetén részesíti védelemben, addig a magyar jog szerint e védelem megadásához elég a második vevőnek az első vételről való puszta tudomása (mint ezt Kúriánk legújabb gyakorlata vallja, 1. Mjogi Döntvénytár XVI. k. 56. sz., XV11I. k. 83. sz. és úgy látszik — XIX. k. 18. sz., de a judikatúránkban évtizedekig uralkodott Zsögöd-féle ((tulajdonszerzés végetti megtámadása (Fejezetek I. 31 — 36. §§), mely a birtokkal megerősített jogcím védelme volt, szintén erősebb védelmet adott az első vevőnek a francia jogénál.) III. Anglia. A jóhiszemű váltóbirtokos fogalmához Az angol jog mint ismeretes — nem fogadta el az egyoldalú írásbeli ígéretnek Németországban és a németek nyomán a legtöbb államban uralkodó váltóelméletét, hanem megmaradt a történelmi alapokon, a szerződési elmélet gondolatkörében. Ez természetesen nem akadályozta meg, hogy a váltó és a többi forgatható értékpapírok éppen olyan negociábilisek legyenek, mint a kontinensen, de minduntalan olyan problémák felvetődését okozza,/ melyek az egyoldalú írásbeli igéret elve mellett szóba sem kerülhetnének. így régi időktől fogva homályos volt az angol precedens-jogban a rendelvényes jogállása abból a szempontból, hogy lehet-e reá a jóhiszemű váltóbirtokosokra vonatkozó szabályokat alkalmazni? A Leivys-Clay esetben (1897; a bíróság tagadólag, tíz évvel később, a Lloyds Bank-Cooke esetben igenlően felelt erre a kérdésre. Legújabban a Lordok Házának bírósága foglalkozott a kérdéssel felmerült eset kapcsán (R. E. Jones Lim., Waring And Gdlow, Lim. 1926) ismét tagadó értelemben válaszolva reá. Döntését a törvény (Bilis of Exchange Act 1882) azon rendelkezésére alapítja, mely szerint jóhiszemű birtokosnak az tekinthető, akire a váltó, inter alia, 0átruháztatott». Minthogy pedig az átruházás egyedüli módjául a törvény más helyen a forgatmányozást jelöli meg, a rendelvényes pedig nem forgatmány útján jut a váltóhoz, őt jóhiszemű váltóbirtokosnak tekinteni a törvény értelmében nem lehet. (The Law Quarterly Review, 1927 január.) A «sértő szándék*. A felperesek, kik ingatlanok közvetítésével foglalkozó ügynökök, éveken át összeköttetésben állottak az alperessel. Ez az összeköttetés megszakadt s kevéssel reá az alperes házának kertjében táblát tett ki, melyen feltűntette, hogy a ház eladó, továbbá azt, hogy a felpereseket «nem bízta meg a ház közvetítésével". Ezek most kártérítést követelnek az őket ért sértésért. A bíróság megállapította, hogy a tábla szövegéből igen erősen lehet következtetni az alperes sértő szándékára, de maga ez a mentális elem a kártérítési kötelezettség megállapítására nem elegendő. Ehhez sértő nyilatkozatra is van szükség, olyanra, amely önmagában véve, a szándékra való tekintet nélkül is. objektíve sértő. Ily objektív sérelem pedig csak akkor áll elő, ha a nyilatkozat valakinek erkölcsi megbecsülését érintő hamis tényállítást tartalmaz, avagy formájánál fogva megbecstelenítő. Ennek híján lehet ugyan szó a felpereseket ért bántalomról íinsult), de nem kártérítési kötelezettséget maga után vonó sértésről (defamation). Ezért a bíróság a keresetet elutasította. (The Law Quarterly Review, 1927 január.) Ügyletszüntető nyilatkozat értelmezése. A felperes 21 évre szóló bérleti szerződést kötött, mint bérbeadó, az alperes jogelődjével, mint bérlővel