Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 2-3. szám - A korrekcionalizált vétség elévülési határideje

A KORREKCIÓN A LIZÁ LT VÉTSÉG ELÉVÜLÉSE. I lenségek, bajok elfelejtése, legnemesebb vonása pedig a szenvedett sérelemért való megbocsátás. Az elévülést ez a gondolat indokolja. Az idő múlásával az egyes ember és a társadalom, a kollektív lélek is elfeledi a sérelmeket s megbocsát a sértőnek. A kisebb sérelmekért rövidebb, a nagyobbakért természetesen hosszabb idő multán. Ez az emberies felfogás tette uralkodóvá a büntetőjogi elévülési szabályoknak nem a megszorító, hanem inkább a kiterjesztő, kétes esetben a vádlott javára szóló magyarázatát is. Az 59. sz. T. H.-nak egyik erőssége ez a méltányosabb, emberiesebb, tehát igazságosabb elbírálás elősegítése is. Ha maga az ítélőbíróság egy csekély súlyú bűntett esetén a rendkívüli enyhítő szakaszt látja a vádlott mellett alkalmazandónak, akkor van-e értelme egy bizonyos hosszabb idő után valami csekély büntetés kiszabásának.' Nem emberiesebb, tehát igazságosabb-e ily esetben fátyolt bontani a cselekményre s a társadalom bocsánata által mintegy erkölcsileg kényszeríteni a tettest a további jóviseletre, a törvények tiszteletbentartására. Bármiként vélekedjék valaki CsemegiveA, azt mindenki köteles elismerni, hogy Ő az emberiesség, a méltányosság, az ideális értelemben vett emberi igazságosság eszméinek volt apostola s ezeket a nagy eszméket igyekezett belevinni a Btk-be és büntető igazságszolgáltatásunkba. Ebbeli törekvésének egyik legragyogóbb alkotása a korrekcionalizáció meghonosítása a bírói gyakorlatunkban s ebbeli munkájának legszebb és ma is érvényes alkotása az 59. sz. T. H. Rövidesen elérjük Btk-ünk megalkotásának félszázados jubileumát, ez alatt a félszázad alatt a magyar bírósagok, elsősorban az 59. sz. döntvény által, sok embert mentettek meg a felesleges, idejét mult büntetéstől. Van-e hát szükség most ennek a humánus elven nyugvó s jótékonyhatású T. H-nak a megváltoztatására r Mi indokolja, hogy incidentaliter áttérjünk egy szigorúbb magyarázatra, amikor 12 évvel ezelőtt már egyszer, alapos megfontolás után, a főméit, m. kir. Kúria kimondotta, hogy nem kíván eltérni a méltányosabb magyarázattól. Az 59. sz. T. H. igen bölcsen és a gyakorlati élet követelményeinek megfelelően foglalt állást arra nézve, hogy kisebb jelentőségű bűnügyekben nincs érlelnie a nagy rigoro\üásnak. Büntessük szigorúan a nagy gonosztevőket, ne engedjük, hogy a megrögzött büntevő, a kegyetlenkedő, durva lelkületű vagy cinikus, üzletszerű bűntettes megmeneküljön a megérdemelt szigorú büntetéstől, de legyünk elnézők, méltányosak az emberileg menthető indító okból első izben vétkező s aránylag kisebb sérelmet okozott bűnelkövetőkkel szemben. Az elévülés bizonyos tekintetben a bíró részére a törvény által biztosított kegyelme\ési jog, melynek alkalmazásánál éppen ezért a bírónak nem szabad sablonosán eljárnia, hanem az elkövetett cselekmény konkrét súlyát és a terhelt mellett szóló összes körülményeket kell szemelőtt tartania. Az előadói javaslat, mely szerint az elévülési határidőket, még a 10I). § második bekezdésének esetében is, a cselekmény absztrakt súlya, a törvényes büntetés maximuma szerint kellene számítani, e\t a sablonos eljárást tenné szabállyá s ezzel kétségtelenül a mainál szigorúbb gyakorlatot eredményezne, amire éppen a szóbanforgó enyhébb jellegű esetekben nincs szükség. Az előadói javaslatnak az az aggodalma pedig, hogy az elévülési határidőknek a konkrét büntetés nagyságához képest való alkalmazása ingadozásra vezetne a gyakorlatban, mert «a bíróságok nem egyformán veszik figyelembe a bűnösségi körülményekeh, nézetem szerint egyáltalán nem alapos és ha bekövetkeznék, akkor sem mondható bajnak. 8*