Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 2-3. szám - A korrekcionalizált vétség elévülési határideje

A KORREKCIÓNALIZÁLT VÉTSÉG ELÉVÜLÉSE. I I I tartalmaz, nem lehet a két döntvénynek egymástól teljesen különböző tárgyú rendelkező részét is azonosítani s egyiket a másikkal junctimba hozni. Miről van szó az 59. sz. döntvény határozati részében? A Btk. ioó. §-ának második bekezdése értelmezéséről. Ez a szakasz röviden annyit mond, hogy a vétségekre nézve a bűnvádi eljárás megindítása három év alatt évül el. Milyen vétségekre vonatkozik ez a szabály, csak az eredetileg, azaz a törvény által is csak yétségi büntetéssel sújtott cselekményekre, vagy a bíró által az eredetileg bűntettet képező cselekményből a vétségi büntetés kiszabása folytán leminősített, u. n. korrekcionalizált vétségekre is .-Eziránt volt ingadozás és vita jóidéig, míg aztán az 59. sz. T. H. már 1886-ban tisztázta a vitát, vagyis a korrekcionálizát vétség javára döntötte el azt. Sajnos, be kell vallanunk, hogy ez a döntvény, dacára hogy azt maga a Btk-ünk javaslatának és indokolásának nagynevű szerzője. Csemegi Károly készítette, dacára annak, hogy ez a döntvény évtizedeken át közmegnyugvással alkalmaztatott a bíróságok által, a 90. sz. T. H. megalkotása óta, mely a 2. sz. T. H.-ot hatályon kívül helyezte, a legfelső bíróság körében népszerűtlenné vált. Egyesek úgy vélték, hogy mivel az 59. sz. döntvény indokolása egyenesen hivatkozik a 2-nak az indokolására, illetőleg az említett helytelen elméleti tételt átveszi abból, ezzel az 59. sz. T. H. is elvesztette alapját és létjogosultságát. Ez a felfogás ugyan az 1915-ikij febr. 15-iki teljes ülésen nem tudott diadalt aratni s a döntvény továbbra is életben maradt, de ime, a döntvény ellenségei — úgylátszik megerősödve — megújították a támadást s a m. t. előadó úr mai javaslatának indokolásában ugyancsak azt vitatja, hogy a 90. sz. döntvény meghozatalával, 1910-ben «a m. kir. Kúria büntető tanácsának teljes ülése kidöntötte az 159. sz. döntvénynek egyik sarkalatos pillérét» s ezzel az egész döntvény tarthatatlanná lett. Az előadó úrnak ebből az állításából elismerek annyit, hogy az 59. sz. T. H. indokolásának az a része, mejy a 2. sz. döntvény indokolásából lett átvéve, idejét múlta és tarthatatlan. Úgyde erre csak azt válaszolhatom, amit Vargha Ferenc 1915-ben az eltörlési indítvány akkori előadójának, S^egheő Ignácnak, hogy az előadó úr nyitott kaput dönget, amikor ezt a tételt ostorozza. Mi, akik az 59-ik sz. T. H., a Csemegi döntvényének a helyessége mellett ma is híven kitartunk, mi is — a nagy mester iránti teljes tiszteletünk mellett — ezt az elméleti kijelentését nem tesszük magunkévá. Ez azonban nem azt jelenti, mintha az 59. sz. T. H. egyik főpillére kidőlt volna, vagy ha az előadó úrnak ezt a hasonlatát továbbfűzni akarom, azt mondhatnám, hogy jól van, a döntvény indokolásának egyik tétele elkorhadt, úgyde ezt az elkorhadt faoszlopot egy új, vasbetonoszloppal cserélte ki Vargha Ferenc az 1915-iki teljes ülésen elmondott beszédében kifejtett, megdönthetetlen új indokolásával. Mi ez az új talapzat, amin az 59. sz. T. H. ma is nyugszik, ezt mindnyájan méltóztatnak a Vargha F. idézett beszédéből ismerni. Nem más. mint az individualizáció, az egyéniesités eszméje, a modern büntetőjog legfontosabb vezérelve. Az 59. sz. döntvény nem azért helyes, mert a korrekcionalizált vétség úgy tekintendő, mintha eredetileg is vétség lett volna, hanem helyes azért, mert a bűnvádi eljárás elévülésének a ioó. §-ban előírt határidőit nem az abstrakt tényálladék, tehát nem az azokhoz fűzött törvényes főbüntetés in thesi, általánoságban előírt nagysága szerint, hanem az elkövetett cselekmény miatt annak elkövetőjére, bűnössége aranyában kiszabott konkrét büntetés nagysága szerint kell számítani. Az elévülés kérdése, mint már az