Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 2-3. szám - Bíráló észrevételek a részvényjog reformtervezetéhez

88 Dl M ESZ LÉ NY ARTÚR mérséklésről nem lehet szó, ha a társaság jövedelmében a rendes üzlet: spekuláció sikere tükröződik vissza, egyfelől érthetetlen, másfelől pedig rendelkezésben nem jut kifejezésre, hanem a bíróság szabad mérlegeléssel csak a végzett munkálatokhoz viszonyítja a részesedő jogot. Bíróságaink erészbeli felfogásának minden ismerője tudja, hogy ez az arány felette szűkösen esnék ki, nem szólva arról, hogy a részesedő jog sokszor nem a végzett munkának, hanem az alapítói ötletnek és az alapítók egyéniségének és résztvevő hajlandóságának az ellenértéke. S ha ez egy magasabb világrend szempontjából nem is ideális, de — őest la vie! Még ha nem vesszük is grammatikai értelmében a T. 33. §-át, hanem úgy, ahogyan azt szerzője nyilván gondolta s ehhez képest nem is tekintjük a társaságot kötelezettnek arra, hogy az alkalmazottainak nyereségrészesedést és elővételi jogot juttasson : * akkor is helytelenítenünk kell, hogy az alapszabály kötelező tartalmává tétessenek az alkalmazottak jogviszonyai. A közelmúltban lefolyt «leépítés» elég mementó lehet arra, hogy a társaságot nem szabad megkötni személyzetének száma, hatásköre, jogviszonyai tekintetében. Jöhet egyszer fellendülés is, amikor munkanélküliek alkalmaztatását nehezíti, hogy ami az alapszabályban benne van, az csak közgyűlésen és csak minősített többséggel (T. 72. § 10. p.) módosítható. Katasztrofális lehet a vállalatra ha a személyzetében szükséges minden változtatáshoz ilyen apparátust kénytelen mozgásba hozni ! IV. 1. Az alapítók felelőssége körében túlzás az alapítót felelőssé tenni azért, hogy fizetésképtelen aláíró aláírását fogadta el (T. 41. § 3. p.). Helytelen egyébként a 38. vj-nak ezt kiegészítő az a szabálya is, amely az aláírói jog átruházását tiltja. Ha pedig az átruházás meg nem akadályozható, akkor az aláíró fizetőképessége dacára is megeshetik, hogy a részvény fizetőképtelen részvényes kezébe kerül, akiért az alapító nem felel. A K. T. rendszere, amely a névérték 50%-a erejéig az aláírót feltétlenül felelőssé teszi (171. §), hatékonyabb is, liberálisabb is, s nem tudok esetet, amikor egy társaság azon bukott volna meg, hogy az aláírók fizetőképtelensége miatt az alaptőke nem lett volna behajtható. Egy elméleti lehetőség kedvéért nem szabad a forgalmat megbénítani és az alapítástól túlszigorú szabályokkal elriasztani. Az a rendelkezés egyébként, hogy az elmaradt befizetést az alapítók pótolni kötelesek, kétszer fordul elő: a 41. §' 2. és az 55. ij 1. bekezdésében. Az Ind. 273. 1. szerint a 42. $ 3. pontjában megállapított felelősség csak szubszidiárius, s a kár megtérítése elsősorban annak a kötelessége, aki a törvényellenességet elkövette. Ez a mindenesetre helyes álláspont azonban a T.-ben nem jut kifejezésre, sőt az alapítókkal egyetemleges felelősség egész kétségtelenül azt jelenti, hogy a károsult minden exceptio ordínis kizárásával egyenesen az igazgató vagy tanácstag ellen fordulhat (K. T. 270. § 2. bek.). 2. Nincs meg az összhang az Ind. intenciói és a T. rendelkezései között a részvényt forgalombahozó bank felelőssége kérdésében sem (T. 42. $ 4 p.). Az Ind. (274. 1.) ezzel a részvényest akarja védeni. De a T. 41. §-a csak a társaságnak ad kártérítési keresetet (v. ö. 43. § is), a részvényest tehát az csak az általános magánjog szabályai szerint illeti meg. Az Ind. csakugyan azt hiszi, hogy az általános -magánjog szerint a részvényessel szemben felelős az oly intézet, amely, noha tudja az alapítás irrealitását, * Helyesen nevezi azonban az Ind. (266. 1.) e rendelkezéseket «gésztus»-nak. Szerencsére valóban nem egyebek.