Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 1-2. szám - Jogrend és erkölcsi rend

JOGREND ÉS ERKÖLCSI REND. 5 5 kiindulva.* bárhonnan merítse is az erkölcsi parancs forrását, bizonyos, hogy az erkölcsi parancsnak lenyűgöző hatása van, amelynek ereje a műveltség magasabb fokán vetekszik az állami parancs kényszerítő erejével. Szilárd társadalmi viszonyok közt szilárd az erkölcs is s az állam rendfenntartó munkájában erős segítséget talál abban. Mozgalmas időkben, háború s még 'inkább forradalom idején összetörik a társadalom szellemi szerkezete s az erkölcs is fölmondja a szolgálatot. Hogy mennyire igaza van a társadalmi tanban a pszichológiai iránynak, most legjobban meggyőződhetünk róla, mikor ugyanazokat az embereket látjuk, akik tíz év előtt voltak, s mégis teljesen más a társadalom, mint akkor volt, mert a szellemi tényezők teljesen megváltoztak. A társadalom fizikuma megmaradt, de pszihikuma gyökeresen átalakult. Tudomány, irodalom, művészet, társasélet, politika, szórakozások, társadalmi szokások stb. az utolsó tíz év alatt többet változtak, mint békeidőben száz év alatt. Természetes tehát, hogy az erkölcsök is átalakultak, illetőleg az átalakulás jegyében élnek. Azelőtt az állami épület egyik legerősebb pillére volt az erkölcs, ma ez az oszlop kidűlt — hogy mikor épül fel helyébe más oszlop, s mikor szilárdul az meg annyira, hogy az állami élet támasztékot találhat benne, arról homályos fogalmunk sincs. Bizonyos azonban, hogy még a romok közt élünk; talán még az építőanyagot sem kezdték meg összehordani a társadalom elemei és tényezői, amiből az állandó, konstruktív erkölcs új épületét felépítik. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert hiszen a rombadőlt ország még a sóvargások, remények s illúziók korát éli; szellemi erejének javarészét ama hiedelmek körében használja fel, melyek a feltámadással kecsegtetik. S ez természetes és éppen nem lehet azon csodálkozni. Ezer éves mult köti nemzetünket az elharácsolt területekhez. A multak lelke, bánata, fájdalma kesereg bennünk. Ezer év alatt körülbelől harminc nemzedék lakta ezt a földet, azoknak idegsejtjeinkbe organizált érzelmei, emlékei, hagyományai nem engedik a magyar lelket megnyugodni. Ez az oka annak, hogy a lelkek élete nem szilárdulhat meg; ezer éves emlékek, harminc nemzedék fájdalma tartja örökös izgatottságban az országot. Egy nomád faj, vagy internacionális szellemű embercsoport, amelyek az ubi bene, ibipatria elvét követi, meg sem érzi az ország megcsonkítását, a magyar faj azonban szántó-vető nép volt mindig, tehát évezredes foglalkozása láncolta ehhez a földhöz; nem mesterséges * Durkheim: Sociologie et Philosophie. 50. sk. 1. 3*