Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 7. szám - Dr. Vadász Lajos szegedi kir. járásbíró: Magánjogunk főbb elvei és az új jogfejlődés [könyvismertetés]

4I2 SZEMLE. fejezetten ki is jelentené a büntetőhatóság előtt ? Vájjon a férj által tett magánindítványt a feleség nem vonhatná vissza ? Egyszóval a közvetlenül sértett nő és közvetve sértett férje közötti nézeteltérés esetére mintha hézagosnak mutatkoznék az egyébként szépen kidolgozott ió. JD. Vagy talán éppen ez az egy (szerencsére ritka) kérdés az, ahol férj és nő közt nem képzelhető ellentét ? — A 28. polgári jogegységi döntvény, mely a Budapesti Közlöny ezévi júliusi 10-i számában olvasható, birtokvédelmet ad a prekaristának azzal szemben, aki neki a kérdéses dolgot (a praxisban ingatlan szokott szerepelni' pusztán tetszésétől függő visszavonásig átengedte. Az indokolás a fogalmi levezetés mellett, érdemileg főleg abból indul ki, hogy az önhatalomnak minél szűkebb térre szorítása a jogrend követelménye; hogy a perrend a precarium visszavonójának úgyis eléggé gyors perútat ad ; és hogy esetleg a prekarista méltányos érdekei is bírói oltalomra szorulnak a tekintetben: milyen határidőben kelljen kivonulnia. Rendre fel lehetne hozni ezekkel szemben, hogy az állami gyámkodás a magánjogviszonyok terén már amugyis inkább több, mint kevesebb a kívánatosnál : a polgári önbizalmat és az egyéniség erejét nem növeli, ha mindenért bírósághoz vagy rendőrséghez kell fordulni; azután, hogy az a gyorsan elérhető járásbírósági ítélet mégis csak hosszú hónapokba tart: végül, hogy voltaképen ellentétes a csak tetszésszerinti visszavonásig történt átengedés természetével, ha a visszavonás után bármily okból is birtokban maradhat a prekárista a prekáriumot nyújtó tetszése ellenére. De ha meggondoljuk, hogy a való életben az ilyesféle esetek (ingatlanoknak évekre átengedése) mögött nyilván nem egyszerű szívességek rejlenek, hanem komoly jogcímek : pl. kiházasítás, apanage, úgy, hogy a prekárium sokszor csak burkoló látszat, akkor a döntvény sugallatát helyesnek kell elfogadnunk. Épp ezért veszi is ki a rendelkezőrész az alkalmi szívességi causán alapuló eseteket s ezenfelül az indokok az alkalmazott, a cseléd stb. által a birtokot nyújtó főnök, gazda részére gyakorolt tényleges hatalmi helyzeteket. Nem egészen érdektelen különben, hogy már a két előző polgári jogegységi döntvény is ingatlanjogi problémákra vonatkozott és hogy ez a mostani hosszú évek óta az első, amelynek nincsen semmiféle pénzromlási vagy egyéb háborús íze. — A lakások felszabadításához Míg a városokban még fennáll a bérletek kötöttsége és csak az emelkedő bérszázalékok hozzák egyre közelebb azt az állapotot, amelyben a helyiségek újra közönséges, egyéb javakhoz hasonló alkutárgyak lesznek: addig a vidéken («községekben))) már gyűlnek a helyreállított szabadforgalom körül a tapasztalatok. Sőt részben már a bérleteknek újramegkötéséről van szó, azon «visszaélések» folytán, amelyeket némely háztulajdonosok állítólag elkövettek. Nem igen lehet a visszaéléseken mást érteni, minthogy a bérbeadók annyi bért kértek, amennyit csak kaphattak, nem pedig annyit, .amennyit a lakók jólléte szempontjából, kereseti viszonyaikra tekintettel óhajtandónak lehetne tartani. Más szóval : az illető bérbeadók komolyan vették és ki akarták használni házaik felszabadítását ; a klasszikus közgazdaságtannak kereslet-kínálat-rendszerét. Ha erre «rendelkezési joguknako (házaik feletti magántulajdonuknak) újabb korlátozása lehet a válasz, akkor voltaképpen a felszabadítás csak fából vaskarika, mert hallgatólag továbbra is bérmaximálást rejt magában, nem ugyan arany 0 o-okban, hanem valami határozatlan jóerkölcsiségi mértékben. Végső elvekről van szó, amelyeket tisztába kellene hozni, mielőtt Budapesten s a többi városban a lakásokat «felszabadítják».