Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 1-2. szám

VISSZAEMLÉKEZÉS. 2 I A legnehezebb és legelvontabb tárgyakat világos előadásával és kristálytiszta stílusával mindenki számára vonzóvá és érdekessé tudta tenni. Amily aranyos kedélyű és keresetlenül egyszerű volt az élet mindennapi eseményeiben, oly mélyen látó és éles kritikájú a jog fejlődésével szemben. Köréje csoportosultak, mint a szerkesztő bizottság tagjai Beck Hugó, Vargha Ferenc, Vavrik Béla, és Vécsey Tamás. Mindannyian aktív részt veitek a kezdet nehézségeiben és sikereiben, tartalmas értekezéseiket jelentették meg a lapban és ezen felül állandó tanácssal támogattak bennünket. A híres «Csemegi asztal* nál találkozva, megbeszéltük mindazt, ami az új lapot érdekelte. Az idősebbek közül Beck Hugó, Tarnai János, Edvi Illés Károly, Enyedi Lukács és Tóth Lőrinc találkoztak majdnem naponkint ezen a helyen és kedélyes társalgás közben szóba kerühek az újabb jogalkotások és a bírói gyakorlat érdekesebb határozatai és mindaz, ami a jogi élet és az új jogi folyóirat érdekkörébe tartozott. Gyakran hangzott el éles kritika úgy ezekről, mint a lapban megjelent cikkekről, de viszont a megérdemelt elismerés sem maradt el, mely buzdította és jutalmazta munkatársait. Állandóan ott volt egyik szerkesztőnk Gyomai Zsigmond, akinek mindenkihez volt kérdése a lapban megjelentekről és mindazokat a szempontokat érvénvesítetie, melyekkel a lapot a közönség kívánalmaival és véleményével összhangba tudta hozni. Az ő működése hozta létre azt az állandó kontaktust a közönséggel, mely a legmagasabb niveaun álló lap fennállásának is alapfeltétele. A közönség érdeklődése, az előfizetők tömege az a visszhangzó felület (Resonanzboden). mely nélkül a legszebb jogi melódiák is a nyilvánosság kizárásával hangzanak el. Gvomai mindenkivel szemben előzékeny és szolgálatkész volt, hogy a lapnak mentől több hívet és barátot szerezzen; mások munkáját mindig dicsérte és értékelre, saját személyét sohasem tolta előtérbe és a Jogállam kultuszának szentelte egész életét és fáradozását. A «Jogállam* 1923. évi májusi füzetében, — melyben folyóiratunk a valorizációs problémát egész horderejében felfogta és a helyes megoldás eszméjét felvetette — önmaga így írta körül a szerkesztő feladatát: «egy jó szerkesztő ne írjon, ne beszéljen, hanem — szerkesszen* és ezzel legtalálóbban jellemezte — saját tevékenységét, melyben a szerkesztői kötelesség teljesítésének írói és közéleti ambícióját is alárendelte. A szerkesztőség és szerkesztőbizottság mellett, mint harmadik tényezőnek, a fiatal jogászoknak köszönhetjük lapunk sikerét. Ha végig nézzük*folyóiratunk füzeteit az akkori fiatalok