Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 3. szám - Az új értékhatárok

l82 SZEMLÉLŐDÉS. új szabályozás lépjen (elvégre mérlegbe vehetnék a judikatúra szokásos °, o-számai szerint számított összeget is), hanem állítólag elviselhetetlen terheiknek, az egyes fizetendő nyugdíjaknak felére vagy kevesebbre csökkenését remélik. Viszont a magánalkalmazottak, nyugdíjasok gazdasági exisztenciájukat veszélyeztető támadásként védekeznek az «arányszámos• újítás ellen. A munkaügyi bíráskodás minden fokozatáról is kitűnő bírák szólaltak fel, egyértelműen ellenezve a vállalatoktól maguktól függő arányszámok irányadását: így a Kúria szaktanácsának tagja, Gallia (Jogállam. 1925 dec); a budapesti munkaügyi fellebbezési tanácselnöke, Schwicker i^Jogt. Közlöny 1926 jan.-febr.) ; a munkaügyi bíróságnak irodalmilag is jól ismert bírája, Schwartz Tibor (Polgári Jog 1926 jan.-febr.). Ennek annál nagyobb súllyal kell latbaesnie, mert bírói részről ellenkező nyilatkozatok tudtunkkal nem történtek. A javaslat bizottsági tárgyalásán a miniszter vezetésével tényleg jelentős javításokat eszközöltek, elsősorban azt, hogy a nyugdíjat régi belértékének bizonyos °0-ával minimálták, amelyen alulra már az arányszámok alacsonyabb konstruálásával sem szorítható. De azt hisszük, megnyugvást csak a javaslat további módosítása érhetne el. vagy annak teljes elejtése és a kérdésnek továbbra is a bíróságokra hagyása. A vállalatok teherbírását eléggé mérlegeli a Kúria is; eddig nem hallottunk olyan részvénytársaságról, amely a nyugdíjfelértékelés miatt ment volna kényszeregyezségbe. Elsősorban a gazdasági élet, de hasonlókép a nagyobbrészt arra felépülő jogi világ emberei is minden alkalommal rendkívüli érdeklődéssel olvassák a népszövetségi biztos havi jelentéseit a magyar szanálás előrehaladásáról. Az egészségről persze mindig kevesebb szó esik, mint a betegségről és így most természetesen inkább megnyugvó hallgatás fogadja a pénzügyi gyógyulásnak ezen bulletinjait, míg annakidején a szomorú emlékű inflációs folyamatot, amelyről a valorizációs probléma is reánk maradt, ezer kiáltó panasz tette hangossá. Ehelyütt természetesen nem illenék a számoszlopokat taglalnunk. Megemlítjük mégis, hogy az állami bevételek fokozatosan átrétegeződnek abban az irányban, amelyet egyik előző szemlélődésünkben óhajtandónak jeleztünk: az egyenes adók fejlődnek, ellenben csökkennek az antiszociális és a várost aránytalanul nyomasztó terhek: a házhaszonrészesedés megszűnt (1926 : IV. te), a vámokat mérsékelik a kereskedelmi szerződések, s a fogyasztási adókat is visszafejlesztik. A magyar pénz stabilitása az utóbbi hetekben rendületlenül kiállta a Smith-jelentésben is jelzett támadásokat. Az államháztartás egyensúlya szilárd a tisztviselői megélhetés további javítása mellett is, és dacára annak, hogy a közterhek jelzett kategóriáit csökkentik. A szanálási periódus néhány hónap múlva lejár. Azutánra szól már az 1926/7-es budget, amelyet a kormány beterjesztett. Köztudomású, hogy a szanálással kapcsolatos kölcsönt nem volt szükséges az előirányzott átmeneti deficitek fedezésére fordítani, mert ezek nem álltak be, hanem annak nagyrésze máris befektetésekre volt értékesíthető.