Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 3. szám - A részvényjog reformja

TÖRVÉNYELŐKÉSZÍTÉS. téren hasonlíthatlanul enyhébb formában jelentkeztek, nálunk, mint Német­országban vagy Ausztriában. Felszólaló szerint tehát veszedelmes volna az utóbbi évek eseményeinek hatása alatt szinte retorziós jelleggel bíró rész­vényjogi reformot keresztülvinni; kaotikus gazdasági helyzetben a legszi­gorúbb részvényjogi szabályok sem akadályozhatják meg azt, hogy kérész­életű társaságok megtalálják a céljaik ideig-óráig való megvalósítására alkalmas praktikákat. A részvényjogi reform kérdését csupán teljesen hig­gadt atmoszférában lehet elkészíteni. A mai szenvedélyektől fűtött idő erre nem alkalmas. A reformot főként kettős irányban sürgetik : egyfelől az ügyvezetés kontrollja, másfelől a kisebbségi jogok kiépítése irányában. Ám lehetetlen oly reformokat alkotni, amelyek meghagyva a részvénytár­saság vezetőségének az akciószabadságot, biztosítva a többségnek azokat a jogokat, amelyek nélkül komoly gazdasági erőtényezők a részvénytársa­ságokban való érdekvállalásra soha kaphatók nem lesznek, egyúttal mégis kizárják a visszaéléseknek lehetőségét. Ezek a lehetőségek ugyanis a rész­vénytársasági alakulat fogalmi világának legmélyén gyökereznek. A rész­vénytársaság éppúgy jellemző szervezeti alakzata a gazdasági demokráciá­nak, mint ahogy a népképviseleti rendszer megtestesítője a politikai demokráciának. Mind a kettő a képviseleti elv érvényesülésén nyugszik. Ennek az elvnek alapja azonban a bizalom. A részvényvásárlás motívuma a helyes és hasznos gestio iránt való bizalom lévén, ellentétele szükségképpen az eredménytelenség esetére vállalt kockádat. És kétségtelen, hogy ez a bizalom az. amelynek folytán a vezérigazgató (ügyvezetőség) predomináló helyzete a részvénytársaságok életében prseter et supra legem kialakult. A vezérigazgató súlya egyéniségének súlyától és erejétől függ. aminek ter­mészetesen nemcsak előnyei, de hátrányai is nyilvánvalók. Éppen ezért felszólaló a maga részéről is szükségesnek vallja, hogy a vezérigazgatói hatalom főképpen az ellenőrzés minél hatályosabb megszervezése útján korlátoztassék. Az ellenőrzés lényegét abban látja, hogy az arra hivatott orgánum mindent lásson és tudjon, ami a társaság életében történik. Ennek a tevékenységének gyakorlására valójában az igazgatóság hivatott. Az igaz­gatóság tulajdonképpeni hivatását nem abban látja, hogy a vállalatot igaz­gassa, mert erre ez a többnyire sok és heterogén tagból álló, nehézkes testület nem alkalmas, hanem abban, hogy az ügyvezetőség felett a legszélesebb körű ellenőrzést gyakorolja. Magában az ügyvezetésben való részvételre a gyakorlat által megteremtett végrehajtóbizottság hivatott, amely rendesen kevésszámú képviselőből áll és így inkább alkalmas a vezérigazgatóval való együttműködésre. Ámde a valóságban az igazgatóság (sőt rendszerint a végrehajtóbizottság is) nem láthat mást, mint amit a vezérigazgató eléje terjeszt és lehetetlen, hogy a maga információit mintegy a vezérigazgató háta mögött szerezze be. A helyes reform tehát az volna, hogy az igaz­gatóság a kontroll gyakorlására oly szerv útján képesíttessék, amely úgy tőle, mint a vezérigazgatótól (ügyvezetőségtől) független. Ez a szerv volna tulajdonképpen a felügyelő-bizottság, amely intézmény azonban a gyakorlat­ban teljesen csődöt mondott: alakilag ugyan élő, de valójában beszáradt jelentőségű jogi intézmény. A felügyelő-bizottság mai intézménye helyébe kell erre egy szakképzett, független ellenőrző szervet iktatni, vagyis a mindnyájunk előtt példaként lebegő angol «audit'>-hoz hasonló intézményt. Felszólaló úgy látja, hogy nálunk, sajnos, az «audit» intézménye törvény­hozásilag még nem valósítható meg. Nem áll rendelkezésre egy, az angol Chartered accounted-hoz hasonló elég nagyszámú kar, amely az alapos, szakszerű és független revízió megvalósítására anyagi és erkölcsi súlyánál

Next

/
Oldalképek
Tartalom