Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 1-2. szám - A nemzetközi bíráskodás a genfi jegyzőkönyvig
BÍRÓI GYAKORLAT. Kétségtelen tehát, hogy e tekintetben állandóvá vált a gyakorlat. E gyakorlatot bírálva, dr. Horváth Dániel azt vitatja, hogy ily esetben a B. T. K. 96. §-a vagy az E. T. 36. s|-a alkalmazást nem nyerhet, de az F. B. $9. §-át kell alkalmazni (M. J. Sz. V. 278—284. 1.). A magam részéről úgy találom, hogy a C. gyakorlata felel meg a törvény rendelkezésének, amint azt már több ízben volt alkalmam kifejteni (Az 1921. évi büntető iudikatura ismertetése. Továbbá B. J. T. LXXIII. 203. 1.). 23., JI. §§i A C. jogegységi tanácsának egy határozata nem látott törvénysértést abban, hogy a bíróság a fiatalkorút javítónevelés elrendelésével kapcsolatosan bűnösnek mondotta ki (B. J. T. LXXVI. 131. 1.). Ezzel a határozattal nem azonosítom magamat. Helyesen fejti ki a határozat közlésekor Meller Erik, hogy a bíróság a törvény rendelkezése szerint, a nevelő intézkedést kivétel nélkül, mindég a bűnösség megállapításának mellőzésével köteles megtenni. Helíer idevonatkozó egész érvelését aláírom. 3£>. §. A B. J. T. hasábjain évek óta vitatom, hogy a fiatalkorúak ügyeiben a B. P. és B. P. N. által meghatározott alaki és anyagi semmisségi okok szerepet nem játszanak (1. az ide vonatkozó korábbi döntések és irodalmi felszólalások ismertetését B. J. T. LXXVI. 81. és 110. 1.). A C. egy újabb határozata kimondja s elvi éllel kifejti azt az álláspontot, hogy a fiatalkorúak ügyében érvényesített semmisségi panaszt a F. B. 39. §-ára -—, nem pedig a B. P. 384., 38^. $-ára — vagy a B. P. N. 29. §-ára kell alapítani. A semmisségi panasszal élőnek azonban meg kell jelölni azt az alaki vagy anyagi törvénysértést, melynek orvoslását kéri. Kimondja e határozat azt is, hogy a B. P. 428. § 2. bekezdése, a 434. § 3. bekezdése, nemkülönben a B. P. N. 30. és 32. §-a fiatalkorúak ügyében is alkalmazást nyer (B. J. T. LXXVI. 13$. i.). Bár a fenti határozat állásfoglalása egészen határozott, érvelése szabatos, meggyőző és világos; és bár a C. számos korábbi határozata is erre az álláspontra helyezkedik: mégis még mindég napirenden van, hogy a C. a fiatalkorúak ügyeiben érvényesített semmisségi panaszokat a B. P. 384. és 385. íj-a alapján bírálja el. E tekintetben tehát a C. gyakorlata felette ingadozó. Dr. Dcgré Miklós.