Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1-2. szám - A nemzetközi bíráskodás a genfi jegyzőkönyvig

A VALORIZÁCIÓ, MINT TÖRVÉNYALKOTÁSI PROBLÉMA STB. 57 tartják és azt remélik, hogy a bíróságunk a törvény minden útmutatása nélkül is ki fogja fejleszteni a megnyugtató valorizációs joggyakorlaot.1 Sajnálatomra nem oszthatom ezt az optimista felfogást, nem pedig azért, mert joggyakorlatunk a valorizációval kapcsolatos kérdésekben nem mindenben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek az állításomnak az igazolására rá kell mutatnom első sorban arra, hogy míg a magyar jogszabályok alapján ítélkező brünni legfelsőbb törvényszék a miénknél jelentékenyen jobb cseh valuta mellett már 1920-ban kimondotta a baleseti járadék felemelését,2 a magyar kir. Kúria nemcsak a 06. számú teljesülési határozathoz ragaszkodik, hanem az annak alapjául szolgáló gyakorlathoz is és az alapperben is a sérültnek a baleset elszenvedésekori keresetét veszi a járadék kiszámításának alapjául. Rá kell mutatnom továbbá arra, hogy míg Németországban az örökösödési ügyekben a valorizáció gondolatának alkalmazását egyenesen a német polgári törvénykönyv rendelkezézeire alapítják,3 nálunk az ilyen igények tekintetében a Kúria még nem hozott valorizáló határozatot. Rá kell mutatnom végül arra, hogy míg az osztrák legfelsőbb bíróság teljesülési határozattal mondta ki, hogy ha a megtérítésnek valamely dolog egy elmúlt időpontban volt közönséges vagy forgalmi értéke alapján kell történni, akkor figyelembe kell venni a pénz értékében az említett időpont és a megtérítési összeg megállapítása közötti időben beállott változást,4 nálunk ez a gondolat csak alig tud magának utat törni. A bírói gyakorlat tehát •nemcsak nem teszi feleslegessé egyes követelések valorizálásának sürgős rendezését, hanem éppen szükségessé teszi. A törvényhozói intézkedés szüksége meWett szól az is, hogy számos olyan valorizációs kérdés van, amelyet már technikai okokból sem oldhat meg a bíró. Utalok pl. a záloglevelek valorizálásának kérdésére. Ezt a bíró csak akkor oldhatná meg, ha a záloglevélbirtokostól megindított perbe az intézet valamennyi zálogleveles hitelezője beavatkoznék és az intézet perbe vonná valamennyi jelzálogos adósát. Hogy egy ilyen per mikor jutna jogerős elintézéshez, elképzelni is nehéz, pedig itt az érdekeltek köre még elég szűkre szorul. De egyenesen képtelen helyzet állana elő, ha takarékbetét valorizálása iránt indítana pert valamelyik betevő. 1 így Schuster. Jogt. Közi. 59. évf. 172. I. 2 L. Wahle id. m. 169. 1. 5. jegyz. 3 R. Kohler : Geldentwertung u. Ebenausgleichung. Archív f. civ. Praxis. Neue F. 2. Bd. 1. H. 70. 1. 4 1924 júr.. 18. Gerichts-Zeitung 1924. évi 8. szám.