Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 5-6. szám - Késedelmes jogérvényesítés és valorizáció
SZEMLE. azon ügyben), 2. az alaki és anyagi semmisségi okok taxatív felsorolása, 3. a reformatió in peius tilalma és végül 4. a jogegységi perorvoslat egyoldalú szabályozása. Előadó úgy látja, hogy a Bp. az elmúlt tíz esztendő viharaiban is megállta helyét. Ha voltak is visszásságok, ha voltak is körülmények, amelyek között a Bp. elvei és intenciói nem érvényesülhettek a maguk teljes tisztaságában, végeredményben az elmúlt esztendőkben és ma is — mint előadó mondja — a Bp. «az egyéni szabadság leggyakorlatiasabb biztosítéka"). A Bp. — mondta befejező szavaiban az előadó — «hatalmas lépést jelentett a magyar büntető perjog fejlődési történetében. Egyszerre belekapcsolta a magyar büntető perjogot a nyugateurópai jogközösségbe. Közvetlenül az osztrák, a német és a francia, közvetve pedig az angol büntető perjoggal jutottunk rokonságba, ezeknek a jogoknak nem egyszerű utánzásával vagy elvtelen összetákolásával, hanem az ezekben talált egészséges eszmék, intézmények és rendelkezések alapos átdolgozásával és új, sok tekintetben helyesebb alakba és rendszerbe öntésével». — A valorizáció kérdéséről tartott előadást dr. Schuster Rudolf, a m. kir. szabadalmi felsőbíróság elnöke, az Ügyvédi Kör f. évi április 2-iki összejövetelén. Bevezetőben jelezte, hogv előadásának keretén kívül esnek az állami kötvények, valamint azok a követelések, amelyek takarékbetétekből és biztosítási ügyletekből származnak; ezek is valorizálandók ugyan, de ez a kérdés különleges szabályozást igényel. Minden más követelés valorizálható, mihelyt a valorizálás előfeltételei fönnforognak. A valorizálásnál körülbelül a következő irányelvek tekinthetők mérvadóknak. Ezeknek az irányelveknek vagy ahhoz hasonlóknak figyelmen kívül hagyása tekinthető fő okának annak, hogy judikaturánk annyira nem egységes. Ezek az irányelvek a valorizálásnál főkép három vonatkozásban lényegesek: 1. A valorizáció előfeltétele. Minden jóhiszeműleg kötött jogügyletnél abból kell kiindulni, hogy a felek szándéka és jogügyleti akarata az volt, miszerint a szolgáltatásnak és ellenszolgáltatásnak lehetőleg aequivalensnek kell lennie. Ha már a pénz értéke nagy mértékben csökken, az aequivalentia csak úgy tartható fenn, hogy a pénzadós az elértéktelenedett pénzből nagyobb mennyiségűt adjon, úgy hogy az belértékileg az eredeti tartozásnak megfeleljen; ez a valorizációra vezet (a teljesen megváltozott viszonyok azonban azt hozzák magukkal, hogy az aequivalentia nem lehet teljesen egyenlő, amely kérdés a valorizálás mértékének alább kifejtendő kérdésére tartozik . Ebből látható, hogy az a körülmény, amely a logika és jog