Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 5-6. szám - Késedelmes jogérvényesítés és valorizáció
258 IRODALOM. amely felé haladva a bíró az aránylag méltányos megoldást megtalálhatja. Roller a törvényi valorizációnak a híve; és erre a felfogásra a joggyakorlat eddigi eredményei indítják. Meg is mondja: a törvényi szabályozás nem azért kell, hogy valorizálni lehessen, hanem hogy a bíró kénytelen legyen valorizálni. Kimutatja, hogy minden valorizációs törvény nélkül is valorizálni lehetne, sőt kellene, az eddigi tételes jogszabályok alapján. Abból, hogy a valorizációról nincsen írott jogszabály, nem következtethető a törvényhozónak olyan szándéka, hogy a valorizálást ki akarná zárni. Ha a törvényhozó ez utóbbit akarta volna, akkor kimondta volna, mint a Code Napóleon, mely szerint a tartozások számszerint fizetendők, nem érték szerint. Nem tételezhető fel, hogy a törvényhozó a szerződő felek egyikét oly súlyosan akarná megkárosítani a másik- javára, mint ahogy a valorizáció megtagadása a legtöbb esetben jelenti: «Már a jognak természetes alapelvei tiltják annak feltevését, hogy a törvényhozó, anélkül, hogy ezt kifejezetten kimondaná, az egyik fél kárát s egyszersmind a másiknak jogtalan gazdagodását, sőt egész ekszisztenciáknak elpusztítását akarná.» (18. 1.' A valorizációs teóriák kérdésében nem foglal kifejezetten állást; de nyilvánvaló, hogy az ú. n.. identitási elmélet hívei közé tartozik. Nem keres kínos verejtékezéssel jogi konstrukciókat, amelyekbe jobbik érzését beleszoríthatná, hanem megmondja nyiltan, hogy azért kell valorizálni, mert nevetséges naivitás a korona = korona-álláspont. Senkisem állíthatja jóhiszeműen, hogy a mai korona ugyanaz, mint a tíz év előtti. Persze Roller nem áll meg a mechanikus szorzógép álláspontján, hanem tudatában van annak, hogy ez csak nyers és érdes elv, amelynek érdességeit a jó bírónak kell korrigálnia. Részletesen csak a kártérítési elmélettel foglalkozik, kimutatva annak tarthatatlanságát. Felfogását leghívebben talán ez a mondata fejezi ki: «Die Geldentwertung ist kein Schaden im Sinne des Allgemeinen Bürgerlichen Gesetzbuches, sondern sie ist ein Bestandteil der primáren Leistungspfiicht, der Erfüllung.» F. B. Kommentár -tt den Aufwertungsvorschriften der Dritten Steuernotverordnuno; Von Dr. Osear Mügel Zweite, ^ereinderte und vermehrte kuflage. Berlin, ig2§. Verlag von Ottó Liebmann. 1J5 5. Azon kérdések között, amelyek a valorizáció problémája körül felmerülnek, egyike a legalapvetőbbeknek az, vájjon a probléma megoldását a törvényhozóra bízzuk-e vagy a bíróra? A vélemények szerteágazók; nálunk még egy esztendővel ezelőtt is a közvéleményben — jogászi és laikusban egyaránt — erős áramlat volt, amely követelte a valorizáció kérdésének törvényhozási