Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 5-6. szám - Késedelmes jogérvényesítés és valorizáció

234 BÍRÓI GYAKORLAT. napja között a korona csak kis mértékben és pedig o"oo8^-ről 0*0067 5-re csökkent. A valorizálás mértékét fokozza, bár ez nem is jut kifejezésre mindig az indokolásban, ha az adós magában a vitás ügyben vagy a pervitel körül rosszhiszemű, viszont mérséklő tényezőnek vette a bíróság, hogy a peres eljárás felperes mulasztása miatt húzódott el éveken át. (1526/1916.) Amenynyire a tőzsdebíróság ítélkezését áttekinteni tudom, a teljes aranyérték 2/3-ánál nagyobb s 7s vagy Vio-nél kisebb hányadban nem szokott marasztaló ítélet hozatni. Kétségtelen, hogy a valorizálás ezen módszere a követelés összege tekintetében bizonytalanságot teremt és hogy normális viszonyokhoz képest túlságosan fokozza a polgári bíró hatalmát. Azonban ez a bizonytalanság még mindig kevésbbé káros és kevésbbé elviselhetetlen, mint az, amely a rendes bíróságok gyakorlatának mai állása mellett fennáll, ahol nem a tekintetben van kétség, hogy hány %-ra terjed a valorizálás, hanem, hogy van-e egyáltalában helye a valorizálásnak, ahol a követelésnek i-szeres vagy 15,000-szeres összegben való megítélése függ a követelés jogcímének, az adós vétkességének sokszor csak árnyalati eltéréseitől. Ugyancsak megfelelőbbnek látszik a joggyakorlatnak ez az iránya, mint az, ahol a bíróság a mérsékelt valorizálásra törekszik ugyan, ennek ellenére azonban nem elvi kiindulópont gyanánt fogadja el az eset körülményeihez igazodó, mérsékelt valorizálást, hanem a mérséklést közvetett módszerekkel igyekszik megvalósítani, nevezetesen úgy, hogy a kövtelés lejárta helyett későbbi időpontokra teszi a valorizálás forduló napját s majd a perindítástól, majd az első bírói ítélet meghozatalától, majd a valorizálás iránti kérelem előterjesztésétől fogva valorizálja a követelést. A valorizálás mértékének ily módon való mérséklése a bizonytalanságon felül bizonyos ötletszerűséget is visz bele a jogviszonyok rendezésébe s olyan mozzanatokat juttat döntő jelentőséghez, amelyek sokszor függetlenek a felek akaratától s amelyek a jogviszony igazságos rendezése szempontjából fontos, reális tényezőkkel, aminő a felek gazdasági helyzete, teherbíró képessége, a követelés mibenléte, a felek vétkessége stb., semmiféle összefüggésben nem állnak. Ezzel szemben annak a bírónak ítélkezése, aki mindezen utóbb említett szempontok figyelembevételével igyekszik megállapítani a marasztalásnak helyes összegét, hasonlít a büntető igazságszolgáltatás technikájához, nevezetesen hasonlít a büntetés kiméréséhez, ahol szintén csak elég tág büntetési keretek vannak adva, de nincsenek matematikailag pontos, gépies és a bíró szubjektivitásától mentes megoldások.