Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 4. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk az 1924. évben

BÍRÓI GYAKORLAT. gadós felelősségének törvényi szabálya-ása irányadó, természete­sen mutatis mutandis. Álláspontot nem kívánunk foglalni. De egyet meg kell állapítanunk, hogy a törvény bizonytalanabb helyzetet teremtett, mint előbb volt. E helyzeten csak a Kúria hivatott segíteni, mint a 21. s;. J. D. hiteles magyarázója. BÍRÓI GYAKORLAT. Kereskedelmi joggyakorlatunk az 1924. évben.1 Már mult évi szemlében utaltam arra, hogy cégbíróságaink a bejegyzés körül (így pl. a mythológia nevek alkalmazásánál) for­malisztikus gyakorlatot követnek és ezzel a kereskedelem szabad­ságát korlátozzák. Ilyennek tekintem a budapesti Tábla 8490/1923. sz. h., mely a ('Lapkiadó r.-t.» bejegyzését azért tagadta meg, mert ez a toldat oly nagyobb lapkiadóvállalatot tételez fel, amely­nek az alapszabályszerü cél megvalósítására megfelelő alaptőke áll rendelkezésére. E döntés annál különösebb, mert az alaptőke nagyságát a törvény nem írja elő és a toldat különben is a rész­vénytársaság üzletének tárgyára vonatkozott. Ellenben helyesnek tartom a Tábla ama határozatait, amelyekben a «Holland-Ma­gyar» és a «Magyar-01asz» toldat bejegyzését attól teszi függővé, hogv a r.-t. az említett külföldi kapcsolatot igazolja. (Bpesti T. ^374. és 9839/1923. Hdt. 6.) Nagyon helyes, hogy a bpesti törvényszék cégtanácsa a jogkereső közönséget előre is tájékoz­tatja állandóan követelt gyakorlatáról, de ha végig lapozzunk e füzetet,- úgy sok helyütt mutathatunk rá oly formalisztikus fel­fogásra, melynek megváltozását a változott viszonyokra tekin­tettel kívánatosnak tartjuk. /vll ez különösen a részvénytársasá­gok egyesülésére, melyet a jelenlegi körülmények közt nem nehe­zíteni, de minden eszközzel (illetékmentesség és adóenyhítés) előmozdítani és könnyíteni kell. így a vállalatok tárgyának kö­rülírása se legyen formális akadálya az egyesülés keresztülvite­lének. Ha a tényleges üzletkör rokontartalmú, úgy az alapszabá­lyokban körülírt üzletköröknek sem kell teljesen egybevágni. ! Legutolsó szemlénket lásd Jogállam 1924. évfolyam 42. lap. A használt rövi­dítések a következők : K. J. = Kereskedelmi Jog, Hdt. = Jogtudományi Közlöny Hitel­jogi Döntvénytára, H. T. = Hiteljog Tára. Já. = Jogállam, Jtk. = Jogtudományi Köz­löny. A rövidítések után álló szám az esetszámot jelenti, ha évszámot nem jelzünk, az 1924. évfolyam értendő. 2 Gyakorlati Útmutató Cégbejegyzési Ügyekben : írták Biber Dezső, Glatz Ede é^ Timon Aurél 1924.

Next

/
Oldalképek
Tartalom