Jogállam, 1924 (23. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 2. szám - A képviselők felelőtlensége. 2. r.

72 Df VARGHA FERENC menti vita nélkül törvény lesz. Amire aztán közjogászok és jogfilozófusok azt mondják, hogy a törvényben a törvényhozói akarat, a közakarat, az állam s társadalom akarata, a közszellem, a Gesammtwille testesült meg. Holott a valóság az, hogy nem ritkán a miniszteriális büróban az élettől hermetice elzárt, az életviszonyokat nem ismerő, vagy félreismerő kodifikátor szellemi működésének incarnatiója a törvény, aminek tartalmával a parlamenti tárgyalásokon csak igen kevés képviselő ismerkedik meg, a legnagyobb része pedig csak szavaz arra, anélkül, hogy szakszerűen foglalkozott volna azzal, vagy sejtelme volna annak lényegéről, horderejéről s a társadalmi életre való hatásairól. Ne a parlamenti tárgyalásoknak úgynevezett általános vitáiban keressük a közakaratot, mint a törvények lényegét, hanem — ha az egyáltalában létezik — csakis a bizottsági tárgyalásokon találhatjuk fel a közakaratot liliputi kiadásban, mert ott húzódik az meg szerényen, s ott inkább feltalálható ez is és a szakszerűség is. Ellenben a plénumba a közakaratból s tárgyilagos kritikából csak morzsák jutnak. Mindent elnyel a pártpolitika s pártérdek szörnyű és örökké éhes molochja. ad c) A parlamenti logomachiának harmadik veszedelmeként felemlítettem a közszellem káros befolyásolását. A politikusoknak elsősorban kellene megfontolni azt, hogy mit mondanak és mit beszélnek, mily kifejezéseket s társadalmi modort használnak, mert az ő szavuk sohasem a pusztában elhangzó szó, hanem mag, amit a sajtó szárnyra kap, a szélrózsa minden irányában szétszór, s a szétszórt magvak búján kikelnek a társas élet kollektív lelkületében. Sajnos ez a lelkület, olyan, mint a jó termőtalaj, nem válogat a nemes és kártékony mag közt, hanem életre fakasztja egyformán mindegyiket. Miután pedig a társadalom óriási többségének mentalitása s moralitása alsórendű, az értéktelen, alsóbbrendű s káros szellemi magvaknak nagyobb a reményük a fennmaradásra, mint a nemeseknek és értékesebbeknek. Innen magyarázható meg, hogy a parlamenti zajos jelenetek, sértő megjegyzések, személyeskedések, mások