Jogállam, 1924 (23. évfolyam, 1-10. szám)
1924 / 1. szám - A polgári eljárás és a bírói szervezet módosítása
A POLGÁRI ELJÁRÁS ÉS A BIRÓl SZERVEZET MÓDOSÍTÁSA. 2^ nagyobb mértékben, a legvégsőbb határig kellene kiterjeszteni oly czélból, hogy a törvényszék hatáskörében lehetőleg kevés ügy maradjon. Ez túlterhelné a járásbíróságokat és elvonná a nagy ügyeket is az Ítélőtábla fellebbezési hatásköre alól. Ha pedig a tanácsi elintézést a járásbíróságok hatáskörének ily nagymértékű kiterjesztése nélkül állitanók vissza, a törvényszékeket a maihoz képest olyan többmunkával terhelnők meg, a melyet el nem bírnának. A mi a felebbviteli bíróságnál a tanácstagok számának leszállítását illeti, azt hiszem, hogy a kir. ítélőtábla fellebbezési tanácsánál a tanácstagok számának leszállítása ötről háromra 19ió óta nem adott okot panaszra és e tekintetben a visszatérést a polgári perrendtartáshoz senki sem kívánja. Nem maradhat azonban szó nélkül a kir. Kúria tanácstagjainak leszállítása ötről háromra. Nem tartozom azo*k közé, a kik jogi intézményeink és szabályaink átalakításánál a külföldi mintákat és külföldieknek véleményét feltétlenül követendőknek tartják. De nem nyomhatok el egy visszaemlékezést. Az 1912. évben a Nemzetközi Jogi Egyesülésnek Párisban tartott konferencziája alkalmával az egyesület választmányának többi tagjával együtt vendége voltam lord Kennedy-nek, a kiváló angol főbirónak, a ki akkor az igazgató-választmány vezető elnöke volt. Érdeklődött a magyar legfelsőbb bíróság szervezete felől és én többek közt megemlítettem, hogy ép most a tanácsok tagjainak számát hétről ötre szállítjuk le. «En még ötöt is soknak tartok — mondta — nálunk a grófsági biróságok (County Court) ítéletei fölött a fellebbezési bíráskodást a legfelsőbb bíróság mint Divisional Court két tagból álló tanácsban gyakorolja; egyébként a legfelsőbb biróság fellebbezési osztálya (a Court of Appeal közbeszóló határozatok elleni fellebbvitel esetében kéttagú, végitéletek elleni fellebbezés esetében háromtagú tanácsban határoz; sőt még a lordok háza is, a mikor a Court of Appeal Ítélete elleni fellebbezést intézi el, három lordból álló tanácsban hatá-