Jogállam, 1924 (23. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 1. szám - A polgári eljárás és a bírói szervezet módosítása

22 Dr FODOR ÁRMIN A POLGÁRI ELJÁRÁS ÉS A BÍRÓI SZERVEZET MÓDOSÍTÁSA. Irta: FODOR ÁRMIN. A fejlődés általánosságban a birói eljárás egyszerűsítése felé visz. Ezt a fejlődési folyamatot a mostani súlyos gazdasági viszonyok, a melyek az állami élet minden terén a legmesszebb­menő takarékosságot követelik, előmozdítják. Az egyszerűsítés és a takarékosság követelményeit tartja szem előtt az a tör­vényjavaslat, a melyet az igazságügyminiszter a polgári eljárás­nak és az igazságügyi szervezetnek módositásáról 192^. évi deczember hó 14. napján a nemzetgyűlés elé terjesztett. Ez a törvényjavaslat peres eljárási, végrehajtási eljárási, igazságügyi szervezeti és vegyes rendelkezéseket tartalmaz. E rendelkezések egyik része a kivételes hatalom alapján ki­bocsátott rendeletekben foglalt azokat a rendelkezéseket, a melyeknek fenntartása szükséges, törvénybe foglalja. A rendel­kezések másik része azonban fontos újításokat is tartalmaz. Az újítások közül a legnagyobb jelentőséggel azok bír­nak, a melyek a polgári perrendtartást módosítják, még pedig elsősorban a bíróságok belső szervezete, azután pedig a peres eljárás tekintetében. Tizenhárom év mult el, a mióta törvényhozásunk a pol­gári perrendtartást tartalmazó 1911. évi I. törvényczikket tör­vénybe iktatta. Kilencz esztendeje, hogy ez a törvény életben van. Magyar és külföldi szakférfiak elismerték, hogy ez a per­jogi alkotás előljár a peres eljárási törvények sorában és előbbre vitte a fejlődést e téren. Ezt a véleményt a gyakorlat is meg­erősítette. Az a szabályozás, a melyet polgári perrendtartásunk tar­talmaz, jogi szempontból ma sem szorulna lényeges változta­tásra. Nem a törvény hiányai teszik szükségessé polgári per­rendtartásunk módosítását, sőt minden módosítás, a mely e

Next

/
Oldalképek
Tartalom