Jogállam, 1923 (22. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 5-6. szám - Magánjogi bírói gyakorlatunk az 1922. évben

BÍRÓI GYAKORLAT. vallja. De ha az özvegy meny a hibáján kivül megváltozott körülmények között nem kötelezhető arra, hogy az ipa háztartásában éljen: a tartás szintén pénzjáradékká alakul át (3 589/21., MD. XV. ói.). 4. A házassági vagyonjog körében is fenyegetőleg vonulnak fel a pénzelértéktelenedés problémái. így mindjárt a ho\ományi ususfructus irreguláris esetében. A K. szerint, ha a férj az elhasználható dolgokból álló hozományi tárgyakat (állatokat) elhasználta vagy elidegenitette: azoknak csupán értékét tartozik megtéríteni, még ha a házasság megszűntekor voltak is vagyonában hasonnemü ingók (1650/21. MD. XV. 8.). A K. nem mondja meg: mely időpont szerinti értéküket? A ptk. jav. (bsz. 41. §. 3. bek.) az elhasználáskor vagy elidegenítéskor volt értéket téritteti meg. A kérdés tehát ugyanaz, mint a pén\hozománynál: vájjon a mai valutaromlás mellett a hozomány névértékével köteles-e az asszony megelégedni? Igazságérzetünk visszariad ettől. Nehéz ut áll még bíróságaink előtt, mig a helyes megoldásra rátalálnak. Nézetem szerint a házassági vagyonjogi és örökjogi igények valorizálásának kérdésében aligha tekinthetünk el attól, hogy a pénzben megtérítendő javaknak az illető vagyonban, melybe befolytak, értékátalakulását nyomon ne kövessük. Keresnünk kell, mi lett az elköltött hozományból; és ha reális javak kerültek helyébe, az ezek értékéig való valorizálásnak helyt kellene engedni. Vagyis : a surrogatio elvét kellene alkalmaznunk. Ugyanezt az elvet viszi nagyon szépen keresztül az Ehren^weig által kidolgozott és az osztrák nemzetgyűlés elé terjesztett javaslat «über die Erhöhung gewisser Erb — oder familienrechtlicher Geldforderungen» (Juristische Blátter 1922. 21—22. sz. 166. 1.). Bíróságaink bölcsessége bizonyára megfogja ragadni az alkalmat, hogy, amikor csak lehet, természetbeli szolgáltatásokra átváltoztatással oldja meg a depreciálódás majdnem megoldhatatlan bonyodalmait. Tanulságos példát adott erre' a K., midőn a feleségnek üszőben és malaczokban álló különvagyonát természetben, hasonló üsző és malaczok szolgáltatásával rendeké kielégíttetni (4904/21. MD. XV. 91.). A peres üsző és malacz még természetben megvolt ugyan a férjnél, de azóta tehénné és hízóvá fejlődött. Szépen fejtette ki a K., hogy a külön vagyonbeli állatoknak gondozása és etetése folytán beállott értékemelkedése: közszerzemény. De semhogy ez értékemelkedés számszerű megállapításába bocsátkozott volna: a K. inkább hasonnemü üszőt és malaczot itélt meg különvagyonul és így a tehén és hizó egészen közszerzeményül maradt.