Jogállam, 1922 (21. évfolyam, 1-10. szám)
1922 / 3-4. szám - Módosítások a Nemzetek Szövetségének egyességokmányán
8o Dí DANILOVICS PÁL 4. Ugy az első, mint a második Közgyűlésnek sok fejtörést okoztak az Egyességokmány 16. czikkének rendelkezései. Ez a czikk ugyanis kimondja, hogy ha a Szövetség valamely tagja a 12., 13. és 15. czikkben foglalt megállapodások ellenére a döndést háború utján keresné, ezt a tagot ipso facto olyannak kell tekinteni, mintha háborús cselekményt követett volna el a Szövetség valamennyi többi tagja ellen s ez utóbbiak kötelezik magukat, hogy a szerződéstszegő állam ellen együttes erővel fellépnek. A czikk azonban ezt az együttes fellépést, annak- feltételeit és kiviteli módját egyáltalában nem vagy csak nagyon szűkszavúan szabályozza s igy nem lehet csodálkozni azon, hogy e tekintetben a Szövetség tagjai között ellentétek és ellenmondások merültek fel. Különösen az együttes gazdasági fellépés kérdése, a melyet franc7'ául oly találóan «arme économique* kifejezéssel illettek, volt a megbeszélés tárgya. Az első Közgyűlés erre nézve ideiglenesen már megállapodott bizonyos magyarázati szabályokban, de egyúttal bizottságot küldött ki a kérdés tanulmányozására s a végleges döntés tekintetében kifejezetten szabad kezet biztosított a második Közgyűlésnek. A második Közgyűlés élt is ezzel a felhatalmazással s beható vita után a 16. czikkhez nagyjelentőségű módosításokat fogadott el, a melyekkel a 16. czikk első bekezdését átszövegezte s az első bekezdés után három uj bekedezdést toldott be, aminek következtében az eredeti szöveg változatlanul maradt három utolsó bekezdése a módosított 16 czikk ötödik, hatodik és hetedik bekezdésévé lett. A IÓ. czikk első bekezdésének eredeti szövege szerint a Szövetség tagjai a szerződéstszegő állammal minden kereskedelmi és pénzügyi összeköttetést megszakitanak, illetve állampolgáraik és a szerződéstszegő állam polgárai között megszüntetnek. Ez utóbbi szabály azonban egyrészt nem volt kimerítő, mert a tilalom nem vonatkozott az állam területén lakó külföldiekre, másrészt végrehajtása részben akadályokba ütközhetik, mert egy állam sem