Jogállam, 1922 (21. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1-2. szám - Büntető igazságszolgáltatásunk az 1921. évben

l4 BÍRÓI GYAKORLAT. itélő bíróság előtti eljárásban a B. T. K. 92. §-a alkalmazást nem nyerhet (B. J. T. LXXIII. 186.). 94. § A C. egy határozata kimondotta, hogy a tanácsköztársaság szerveinek intézkedése folytán letartóztatásban töltött időből a törvényes bíróság által kiszabott szabadságvesztésbüntetésben mi sem tudható be (B. J. T. LXXIII. 97. 1.). E határozat azonban nem terjeszkedik ki a törvényhozás ideiglenes szabályozásáról szóló 4038/919. sz. rendelet 14. §-ában foglaltakra, és nem igyekszik az e rendelet és a döntés közötti látszólagos ellentétet eloszlatni. Mert ez az ellentét csak látszólagos. A döntés ugyanis a proletárdiktatúra szervei által elrendelt előzetes letartóztatásra vonatkozik. Tehát nem oly előzetes letartóztatásra, melyet arra jogosult hatóság rendelt el. Ámde a proletárdiktatúra idejében egyes vidékeken működtek oly régi közhivatalnokok is, kik törvényes hatáskörüknél fogva jogosultak voltak előzetes letartóztatást és vizsgálati fogságot elrendelni. A rendelet csakis az ily közegek által elrendelt letartóztatásra vonatkozhatok. A 8. sz^ J. E. D. kimondotta, hogy az ítélet hozásáig kiállott előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság beszámításának vagy be nem számításának kérdésében az ítélet ellen a B. P. 385. § 2. pontja alapján semmisségi panasznak van helye, kivéve a perorvoslat köréből a kir. törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben a beszámított időtartam mértékét, a mely miatt semmisségi panasz nem használható. (B. J. T. LXXIII. 161. 1.). E döntés megfelel a joggyakorlat eddigi irányainak. Az ide vonatkozó joggyakorlatot ismertetve, már évek előtt megállapítottuk, hogy a C. a B. P. 38=5. § 2. pontja alá vonja azt az esetet, mikor a büntetésbe való beszámitás iránt intézkedés történt, holott annak helye nem lett volna. Megállapítottuk, hogy a C. revíziót gyakorol abban az irányban, hogy egyáltalában helyén való volt-e a beszámitás kérdésében intézkedni, ellenben nem gyakorol revíziót abban az irányban, hogy e tett intézkedés terjedelme megfelelő volt-e; nevezetesen nem teszi revízió tárgyává a kérdést, hogy a vizsgálati fogság vagy előzetes letartóztatás által a kiszabott büntetésből mennyi vétetett kitöltöttnek (B. J. T. LXIX. 140. 1.). Bár ezek szerint a joggyakorlat iránya a múltban is megfelelt a J. E. D. által elfoglalt álláspontnak, mégis kétségtelen, hogy amint erre a J. E. D. indokolása is reá mutat, a C. gyakorlatában a legközelebbi múltban némi ingadozás keletkezett, s így a további ingadozás megelőzése czéljából indokolt volt a döntvényalkotás.