Jogállam, 1922 (21. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 3-4. szám - A pénzügyi jog 1921-ben

PÉNZÜGYI JOG. között számoltattak el. E korszak pénzügyi politikai fénypontját nem is a költségvetési siker képezi, hanem-az egyenes adók reformja, melyet Wekerle az 1909. évben hozott tető alá. E reformnál kiemelkedő mozzanat, a melyet csak ritkán láthatunk a pénzügyminiszterek törvényalkotásaiban, hogy Wekerle nem gondolt adóemelésre. E mellett tanúskodnak a reform előzményei is. Az egyenes adók reformjának kiindulási pontját az az emlékirat képezi, melyet Wekerle Sándor, mint a pénzügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök 1893-ban intézett az összehívandó szakbizottsághoz. A szakbizottság azonban csak 1896 május havában ült össze s azon már az uj pénzügyminiszter elnökölt. Az 1893. évi emlékiratban, midőn a reformtervek még szűkebb korlátok között mozogtak, Wekerle 8 millióban számította ki az adóreform deficzitjét. Az 1908. évben beterjesztett törvényjavaslatokhoz csatolt indokolásban pedig kerek számban 20 millióra teszi azt a hiányt, melyet az uj egyenes adók okoztak volna. Teleszky 191 2. évi módosításai szintén nem tartalmaztak még burkolt alakban sem adó felemelést. Wekerle 1909. évi egyenes adóreformja tehát nem a kincstár fiskális érdekéből keletkezett, hanem egy kiváló pénzügyi jogász korszakos alkotása, a ki a porosz alanyi adórendszert akarta átültetni s a progresszióra épitett modern adójogot összhangzásba hozni a mi elavult hozadéki adórendszerünkkel. Ha az 1909. évi reformtörvények a háború előtt életbe léptek volna, nem ütközött 'volna annyi nehézségbe az alanyi adóztatás fejlesztése a háború alatt s különösen a hadinyereségadóra nézve nyertünk volna a békeévi vagyonban és jövedelmekben biztos alapot. Wekerle pénzügyi politikai sikerére többször igyekezett árnyat vetni az a vád, hogy nem tanúsított kellő érzéket a'szocziális szükségletek iránt. Ennek ellentmondanak lelkülete és alkotásai. Melegen érző kolléga volt s aranyszivü ember. Első pénzügyminisztersége alatt, már 1891-ben benyújtotta az állami alkalmazottak fizetésének szabályozásáról szóló törvényjavaslatot, mely 1893-ban lett törvénynyé. E törvénynyel rendezte az összekuszált fizetési rendszert s az állami alkalmazottak illetményeit kerek számban öt millió 300 ezer koronával emelte. Ez bizonyára csak egy töredéke annak a 400 millió koronát meghaladó jövedelmi többletnek, melyet első négy évi pénzügyi gazdálkodása felmutat: de ha takarékoskodott, ez is tiszteletreméltó forrásból, a költségvetési egyen súly féltéséből származott. E mellett figyelmet érdemel, hogy ebben az évben a vármegyei tisztviselők, a községi és felekezeti tanitók fizetése s az országgyűlési képviselők tiszteletdija is emeltetett. Pénzügyminisztersége második korszakában pedig a munkásházak