Jogállam, 1921 (20. évfolyam, 1-10. szám)

1921 / 1. szám

4 D? SZÜTS MIKLÓS Igaz, hogy voltak idők, midőn forradalmi erők a jogrendet áttörték s évtizedek mulasztásait pótolva uj jogrendet teremtettek az elavult régi helyett. De az ilyen forradalomban volt életképes tartalom és ennek, nem pedig a jogrend fölbontásának köszönhette eredményeit. S bár az ily forradalmat is az emberiség gyötrő szenvedése, de nem az erőket végkimeritő olyan óriási küzdelem előzte meg mint most. Ezért az ujabb forradalom, mely csak a kimerülésből táplálkozik s a levegőből akarna kelmét szőni, nem tud egyebet mint csak a jogrendet fölbomlasztani és szükségkép martalékává lesz az utópiakergetőknek s a rémuralom gonosztevőinek, kik bármilyen színeket viseljenek, csak a bűncselekmények számát szaporitják s a romokat, a hol építeni kellene: ^e alkotásra képtelenek. Türelemre, kitartásra és egységre van most a legnagyobb szükségünk, ilyen időkben nagyobb csapás alig érhet, mint a krónikussá romló forradalom. A .jogrend maga is az elején csak. negatívum, de jótékony melegágya a pozitív sikereknek. A jogrendet óvó közhatalom maga nem gyújthat ki nagy gondolatokat és nagy erényeket az egyesekben, de szabaddá teszi nekik a teret, ez vezethet az egész nemzetet átható nagy elhatározások lehetőségéhez, pedig minden jó most csak ugy érhet sokat, ha minél többen tudják kitartóan akarni, a rossz pedig csak akkor nem tesz kárt, ha egyértelműen elfordulunk tőle. Most bármiféle sikerhez a jóakarat is kell, ez pedig a legszemélyesebb ügyeinkben sem foglalhat helyet szeretet nélkül. Mint a legnagyobb prófétai ihlettel megáldott nagy Széchenyink mondotta, oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is megkegyelmeznünk kellene. De ez a méiy értelmű mondás nem a puha elnézést akarja jelenteni, csak azt, hogy sohase az embert akarjuk pusztítani embereink között, csak a bünt, a hibát, a visszaélést. Védelmezzük igenis minden erőnkkel az elnyomottakat elnyomóik ellen, ne engedjük senkinek monopolizálni a közérdeket, üldözzük a bünt, sőt üldözzük a jogtalan avagy csak a túlzott önzést is, mint egykor Szilágyi