Jogállam, 1920 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1920 / 2. szám - A magyar bíróság függetlensége a proletárdiktatúra alatt

48 R. VXLASSICS GYULA A mivel ezt az intézményt csak tökéletesíteni lehet, azt meg is kell valósitanunk. A mi a függetlenséget és pártatlan­ságot erkölcsi és anyagi erőben gyarapítja: azzal nő a magyar állam erkölcsi és anyagi ereje is. Nagyon komoly feladatok előtt állunk. Újra be kell iga­zolnunk, hogy a magyarság itt a Duna völgyében mindenek­előtt magyar akar maradni, még pedig azzal a\ öntudatos és tevékem' nacionalismussal, mely mindenütt kifejti életerejét, a hol csak eoj magyar van. Kifejti nemzeti és az emberi haladás nagy érdekeinek szolgálatában. Nekünk mindent el kell követnünk, hogy az egész müveit világ lássa, hogy mi nem estünk kétségbe még a világtörténe­lem leglesujtóbb, a mi- nemzetünket porig lealázó legnagyobb igazságtalansága miatt sem. Meg kell győznünk az egész világot a felől, hogy a mi nemzedékünk lelki világának minden atomjában szívósan és áll­hatatosan át vagyunk hatva történelmi hivatásunk szent hitétől, hogy mi hűek akarunk maradni azokhoz a fentartó erőkhöz, melyek ezer esztendő minden vihara között megtudták ezt a nemzetet tartani. Mi nem nyugszunk meg «nemzeti nagy létünk nagy temető­jében*). Még Sajó, Mohács rettenetes katasztrófája után sem vigasztalhatjuk ugyan magunkat, hogy «alios ego jam vidi ven­tos», mert ily vihar még nem száguldott át fejünk fölött, de ebben a nagy nemzeti összeomlásban sem engedünk tért a nemzeti elernyedésnek, a nemzeti kétségbeesésnek. Minekünk meg kell mutatni, hogy biztos és határozott czélkitüzéssel dolgozunk. Ebben a czélkitüzésben minden kényes természetű problémához is .hozzá kell nyúlnunk. A miket az idő megérlel és a mi nélkül ebben az országban nyugodt társadalmi rend nem lehet, azt meg kell oldanunk. Mi nem oly állami berendezésre törekszünk, melyet csak szuronyokkal lehet ideig-óráig tartani. Mi semmiféle retrográd lépést nem teszünk, a reakezió útvesztőjébe nem tévedünk, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom