Jogállam, 1919 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1919 / 1-2. szám
2 D? BÁRÓ WLASS1CS GYULA vei győzi meg a népeket arról, hogy saját boldogulásuk elérésére a müveit népek kölcsönösen egymásnak a maguk külön sajátságaival, képességeivel, szellemi és gazdasági termékeikkel nélkülözhetnének: akkor nem lehet kétség arra nézve, hogy a nemzetközi megértés és ezen a megértésen felépülő uj nemzetközi világrend a mostani nehéz idők után csak tökéletesebb alakban és tartalomban bontakozik ki. Sem ezt a hitünket, sem a tartós béke föltételeinek megvalósításába vetett reményünket nem szabad elejtenünk. Ma már nemcsak az úgynevezett utópisták beszélnek a népek szövetségéről. Ma már nemcsak szerény tudósok, pacifista rajongók, álmadozóknak gúnyolt philantrophok hangoztatják a tartós béke feltételeit, hanem a gyakorlati életet felelősségteljes állásban vezető államférfiak már a háború folyamán hirdették azokat a sokáig lekicsinyelt tételeket, melyekre eddig a reálpolitikájuk nagyképű komolyságát ily utópisztikus ideáktól féltő államférfiak csak szánakozó mosolylyal tekintettek. Sőt a háború csatazajában a mélyen gyökerező meggyőződés erejével szólaltak meg az államfők és melegen üdvözölték a szent atya békeszózatának azt a vezető gondolatát, hogy a «jövőbeli világrend a jog erkölcsi hatalmán, a nemzetközi igazságosság és törvényesség uralmán alapuljon*. A pápa hires békeszózata az egész keresztény világ gondolatát fejezte ki.* Attól a reménységtől volt áthatva a szent atyához intézett jegyzékünk, hogy «a jog erkölcsileg ujjá teremti az emberiséget» és hogy mi hajlandók vagyunk tanácskozások tartására, melyek megállapodásra vezetnek és vezethetnek, hogy «megfelelő biztosítékkal a szárazföldi, a vizi és légi fegyver* «Tout d'abord le point fondamental dóit étre, qu'a la force matérielle des armes sóit substituée la force morale du droit d'ou résulte un juste accord de tous pour la diminution simultanée et reciproque des armements, selon des régles et des garanties á établir, dans la mesure nécessaire et sufíisante au maintien de l'ordre public en chaque état; puis, en substitution des armées, l'institution de l'arbitrage, avec sa haute fonction pacificatrice selon des normes á concerter et des sanctions á déterminer contre l'état qui refuserait sóit de soumettre les questions internationales á l'arbitrage sóit d'en accepter les décisions.»