Jogállam, 1919 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1919 / 1-2. szám - Szociálpolitikai feladataink
SZOCZIÁLPOLITIKAI FELADATAINK. tökélni, hogy a munka költségeit lehetőleg a minimumra korlátozzák. Az államra nézve ép oly veszedelmes volna, ha a dolgozó néptömegek reménytelenül nyomorognának, mint ha megfelelő vállalkozói haszon hijján a termelés elsatnyulna. Az utóbbi körülmény óriási mértékben növelné azt a tömeget, a mely eltartását a maga egészében az államtól várja. A magyar közgazdaságot tehát, a várható területi változásokat is számba véve, teljesen abból a szocziális érdekből kell átszervezni, hogy az mentől nagyobb munkásnépességnek emberséges eltartására megfelelő legyen. Vezető szerepe hazánkban földrajzi-természeti viszonyainknál fogva inkább mint valaha, a mezőgazdaságnak lesz- Az utóbbinak birtok-, munka- és kulturviszonyait ugy kell átalakítani, hogy mentől több polgárt tartsanak meg és vonzanak magukhoz a tengerentúlról, sőt a szükséghez képest még a városi lakosságból is. Az ipar átszerelésénél pedig vezető szempontnak kell lenni, hogy az a békekötés után véglegesen kialakuló telepviszonyainknak legjobban megfeleljen, az üzem és a munkaproczeszus pedig a technika legmodernebb vívmányainak megfelelővé váljék. Olyan iparágakat, a melyek nem nyújtanak módot munkásaiknak az emberséges megélhetésre, a jövőben tűrnünk nem szabad. A termelés műszaki rac{ionáli\álásával (Taylor-rendszer, normalizálás, typizálás stb.) azonban párhuzamosan kell előrehaladnia a munkaviszony szocializálásának is. Általánosan fel kell ismerni azt, hogy a jövőben az alkalmazottak paritásos részvételét a gazdasági élet minden izében őszintén biztositani kell. Az alapos társadalmi reform keresztülvitelét Magyarországon nagyon megnehezíti az a körülmény, hogy akkor kell azt óriási ugrásokkal megvalósítani, a mikor az ország közgazdasága teljesen összeomlott, államháztartása rendeletlen, közigazgatása szervezetlen és az országföldrajzi határai is bizonytalanok. Másrészt mégis czélszerü azt most, a közgazdaságnak a békés viszonyokra való átszerelése idején foganatba venni, hogy ennek költségeit az összes érdekeltek idejekorán kalkuláczióba vehessék.