Jogállam, 1918 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1918 / 1-2. szám - A választójog története

36 DR. VERTÁN ENDRE. ezen kedvezése a választói jog első rendezésénél eleinte öntudatlan volt», s azok, a kik annak rendezésére hivatva voltak, ha ismerték is a társadalmi tudományokat, azokat a magyar viszonyokra alkalmazni nem tartották szükségesnek, mert nem hihették, hogy Magyarország valaha abban az irányban fejlődjék, hogy itt a társadalmi rétegekben oly ellentétek keletkezhessenek, melyek az általuk felállított keretben elsimithatók ne lennének*. És nem veszik figyelembe, hogy az 1848-iki törvényhozás ugy Magyarországon, mint Erdélyben kifejezetten csak «a Pesten tartandó legközelebbi országgyűlésre küldendő követeknek választása* iránt intézkedett. Nem szándékozott tehát állandó érvényű rendezést létesiteni, hanem megelégedett azzal, hogy a népképviselet megvalósítását törvénybe iktatta s az ennek életbeléptetése érdekében szükséges intézkedéseket ideiglenesen szabályozta. A végleges rendezést azonban arra az időre hagyta fenn, midőn a belső és külső ellenség által egyaránt megtámadott alkotmányos rend megszilárdul s a belső consolidatio békés munkája nyugodtan befejezhető lesz. Az alkotmányos élet helyreállítása utáni 1867. évi első törvényhozásnak lett volna feladata, hogy a választói jogot reformálja. A kedvezőtlen politikai viszonyok azonban e kérdésnek gyökeres megoldását hosszabb időn keresztül megakadályozták. Az abszolút uralomról az alkotmányos élet terére való visszatérés által követelt berendezkedés munkálatainak s a kiegyezés elleni szenvedélyes s nem egyszer kíméletlen küzdelmeknek kora nem volt alkalmas arra, hogy uj ütköző pontokat teremtő s ezek kapcsán uj izgalmakat kiváltó reformokat valósitson meg. «Addig, a mig a kormánynak attól kellett tartani, hogy az ellenzék megingathatja a közjogi alapot, gyökeres reformtervekkel nem volt szabad fellépnie*, vallja be egész őszintén Ghyczy Kálmán miniszterelnök.