Jogállam, 1918 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1918 / 3-4. szám - A polgári törvénykönyv szoczializálása. [3.] r.

242 BÍRÓI GYAKORLAT. érvényre emelkedett ama helyes jogszabálynál fogva, ^ hogy a tényálladék szempontjából fogolynak tekintendő a hadifogoly is. Es pedig — a mint a C. ujabban kimondotta — őrizet alatt álló fogolynak tekintendő a hadifogoly akkor is, ha mezei munkára van alkalmazva (B. J. T. LXX. 92. ].). A hatáskör kérdését illetőleg a gyakorlat az, hogy hadifogoly szökésének polgári egyén részéről való előmozdítása által elkövetett bűncselekmény elbírálása a katonai bünietőbiróság hatáskörébe tartozik, ha az abból a czélból történt, hogy az által az osztrák-magyar monarchia hadi erejére vagy valamely azzal szövetséges hadseregre hátrány vagy az ellenségre előny háramoljék (B. J. T. LXIX. 179. L). Ismételten felmerült a kérdés, hogy szökésben levő fogolynak élelemmel való ellátása megvalósitja-e ezt a tényálladékot. Az e kérdésben elfoglalt álláspont helyes és következetes. A mennyiben ugyanis valaki abban a tudatban látja el élelemmel a foglyot, hogy az szökni készül : ez által megvalósítja a tényálladékot (B. J. T. LXX. 94. 1.). Ellenben az élelem szolgáltatása és szállás felajánlása magában véve nem valósítja meg a tényálladékot, ha az nem a szökés előmozdítása czéljából történt. Így nem állapíttatott meg a bűnösség akkor, a mikor az, ki a szökésben levő foglyot élelemmel ellátja, a szökésben levő fogolynak nála létéről a hatóságot értesiti (B. J. T. LXIX. 353. 1.). Több esetben felmerült a kérdés, hogy a fogolyszöktetésnek közönséges, avagy a 448. §. szerinti minősített esete forog-e fenn. A különbség azon múlik, hogy a hatósági közeg, ki magatartásával a szökést előmozdította, hivatali hatáskörében járt-e el. E felfogásból kiindulva, közönséges fogolyszöktetés állapíttatott meg a mezőőrrel szemben, ki az őrizetére bizott területen elfogott fogoly szökevényt ismét szabadon eresztette. Mellőztetett a 448. §. szerinti minősítés azért, mert az őrizetére bizott területen szökésben talált fogolynak hatóság elé állítása hivatali hatáskörébe nem tartozott (B. J. T. LXX. 92. !.). Viszont a 448. §. szerinti minősítés nyert megállapítást a községi bíróval szemben, ki tudomásul vette, hogy a községben szökésben levő hadifoglyok vannak megszállva, s azok szökésének megakadályozása végett nem intézkedett (B. J. T.^LXIX. 353. 1.). 465. §. A megvesztegetési bűncselekmények sürüen foglalkoztatták bíróságainkat. A B. T. K. megalkotása után lefolyt három évtized alatt alig került annyi idevonatkozó döntés nyilvánosságra, mint az utóbb lefolyt három esztendő alatt. Ugy hogy a 465—470. §§. judikaturája az utóbbi évek alatt óriásit fejlődött. Passzív megvesztegetés csakis a közhivatalnok által hivatásánál fogva teljesítendő cselekmény tekintetében követhető el. Azért esetről-esetre vizsgálódás tárgyává teendő, hogy az eljárás, melyért a közhivatalnok jutalmat vagy ajándékot elfogadott, hivatali hatáskörébe tartozik-e. Az elöljáróság tagjának nem kötelessége a felek részére járó hadisegély felvétele végett egy mas községben levő adóhivatalban személyesen megjelenni s a