Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 8. szám - Grecsák Károly

GRECSÁK KÁROLY. JÓI -mikor a budapesti és a marosvásárhelyi királyi Ítélőtáblákat deczentralizálták. A szegedi kir. Ítélőtábla birájává lett (1891:. Ekkor kezdődik pályafutásának legérdemlegesebb része. Egész •erejével a bíráskodásnak élt. Nem lankadt el. Folyton dolgo­zott. Már elég korán került vissza Budapestre kisegitő curiai bírónak (1893). Majd curiai biró (1901) s utóbb curiai tanács­elnök (1913) lett. E több mint negyedszázadon át tartott bírói gyakorlat igen termékenyítőleg hatott rá. Az igazságügyminisz­teri széket már ő előtte nem egy birói múlttal dicsekvő kiváló egyéniség töltötte be. De közülök birói téren egyik sem tudott annyi sikert elérni, mint épen ő, a ki magát elméletileg is mindig képezte. Így aztán törvényhozói téren is nagyra hivatott. Különö­sen a polgári törvénykönyv megalkotása terén, a mely törvény­könyv még mindig hiányzik. Balogh Jenő igazságügyminiszter­sége alatt már-már eljutottunk odáig, hogy egyszeriben meg lesz a magyar polgári törvénykönyv. Annyira siettette. E tör­vénykönyvnek a képviselőház elé terjesztett javaslatát ennek a háznak az igazságügyi bizottsága már le is tárgyalta és némi vál­toztatásokkal el is fogadta. De be kellett látni, hogy ilyen javaslattal be nem érhetjük. Alapos átdolgozásra van szükség. Annyira a német birodalmi polgári törvénykönyv nyomán járni még sem kívánatos, mint a mennyire akarták. Erről a nem­zetközi közeledések daczára sem szabad megfeledkezni. Az adott helyzetben Grecsák mint kiváló czivilista valójában arra hivatott, hogy az elejtett fonalat újra felvegye. De a kereske­delmi hitelt illető törvényeink is átdolgozásra szorultak. És Grecsák ezeknek az anyagát is jól ismeri. Különösen a saját Ítélkezésünk világából. Erről az ő maga szerkesztette Keres­kedelmi Jog czimü folyóiratban megjelent nem egy dolgo­zata tanúskodik. Szóval, mint kodifikátor is nem egy téren be fog válni. Ezenfelül mint igazságügyi adminisztrátornak is nagy hasz­nát fogjuk látni. Olyan hivatás, melynek mégfelelní nem könnyű

Next

/
Oldalképek
Tartalom