Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1917 / 8. szám - Grecsák Károly
4^ BOLGÁR KERENCZ kesztő. Egyúttal vezérczikkirója volt a lapnak s ennek első megjelenésekor bevezető és programmját hirdető czikkét is ő irta. A lap azzal a czéllal indult meg, hogy a német anyanyelvű lakosságot a pártnak megnyerje és egyúttal, a több; német lap kormánypárti lévén, a külföldet a magyar ellenzék politikájával megismertesse. Erre nem lehetett volna alkalmasabb embert találni, mint Versecz városa fiatal, éles eszű, gyors felfogású és kitűnő tollú képviselőjét, a kit szülővárosa 1881-ben mint fiatal ügyvédet mérsékelt ellenzéki programmal a képviselőházba küldött, hol, csak 26 éves lévén, mint korjegyző szerepelt és csakhamar annyira kitűnt, hogy Szilágyi Dezső különös barátságába fogadta, mely barátság — bár Grecsák később Apponyi és Szilágyi elválásakor az előbbit követte — semmi csorbát nem szenvedett. Alig kedvelt Szilágyi Dezső valakit annyira mint Grecsákot, és a barátság közöttük Szilágyi haláláig fennállott. En akkor ismerkedtem meg Grecsákkal, a mikor a Budapester Tagblatt katonai munkatársa és később belső munkatársa lettem. Nemsokára barátok lettünk. Nagyon sokat köszönök neki. O volt politikai mentorom és első pártfogóm. Egymás mellett dolgozva ismertem meg szilárd jellemét, végtelen jó szivét és nagy kvalitásait. A ki vele összeköttetésbe jutott, csak szeretni és tisztelni tudta. En már akkor csodáltam gyorsan működő diszciplínák eszét, rendkívüli emlékező tehetségét és. a mire különösen rámutatok, gyors határozó képességét. Ritkán találkoztam életemben emberrel, a kitől a tétovázás távolabb állott, mint Grecsáktól. Ha egy ügyet átgondolt és megfontolt, már határozott is. A világ legexpeditivebb embere. Azt hiszem, egész életében sohasem volt valamiben és valamivel restancziában. Ezt a gyors gondolkozását és cselekvését még fejlesztette újságírói és szerkesztői működése, mely nem tűri a holnapra való halasztást és követeli a gyors elhatározást és intézkedést. Öröm volt alatta és vele dolgozni, ki egyúttal egy élő politikai és jogi lexikon volt és máig az maradt.