Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 1-2. szám - A részvényes külön (egyéni) jogai

IRODALOM. 1 2 I Rakónity Dc^ső: Veszélyviselés a bérletnél és haszonbérletnél a polg. törvénykönyv tervezete alapján. Budapest, 1916. Grill Károly kiadása. Magánjogunk egyik legnehezebb — a magyar jogi irodalomban alig érintett — fejezete az, melylyel szerző a Tudományegyetem által kitüntetett munkájában foglalkozik. A dolgozat többet tartalmaz, mint a mennyit czime jelez; csupán második fele foglalkozik a bérleti és haszonbérleti veszélyviselés anyagával, mig az első terjedelmesebb rész a veszélyviselés fogalmát általánosságban irja körül. Az első fejezetekben szerző széles történeti és dogmatikai alapokon magának a «veszély» és annak realizálódása a aveszélyviselés»-nek fogalmát igyekszik szabatosan kifejezni. E fogalommal a jog már a pandekták óta operál, a nélkül, hogy határozott és általánosan elismert értelmét valaha megállapította volna. A hasonló tárgyú monográfiák egyenesen kitértek a kérdés magjának megvilágítása elől. annál érdemesebb az a határozott eredmény, melyben munkánk idevágó fejtegetései megállapodnak. A «periculum» fogalmának zavarossága ott kezdődik, honnan a szóhasználat ered ; a pandekta-forrásokból a kifejezés proteusi változatossággal uj meg uj formákban és uj meg uj értelemben bukkan fel. A pandektákban ez még sem tökéletlenség ; a római jogászok praktikus és konkrét szemlélődésükben elvont meghatározásokkal nem éltek, ha egy eredeti jogi gondolatot öntöttek formába a terminus technikus sohasem lett előttük több mint forma, külső takaró, mely más és más tartalommal telt el, hol az egyszer használt kifejezést akár a kifejezni óhajtott viszony haszonszerü-sége, akár az eredeti gondolattal való kapcsolata megkívánta. A modern jog azonban szükségét érzi megmarkolható tartalmú fogalmaknak, ezért figyelemreméltó szerző alapvető, meghatározó munkája. A veszélyviselés alanyát a kétoldalú kötelmeknél keresve, dolgozatunk nagyvonalú áttekintésben beszámol a pandektisták — Wáchter. Puchta, Dernburg, Brinz, Mommsen, Thöl, Koch, Pernice, Kuhlenbeck stb. — idevonatkozó spekulativ elméleteiről. A maga Ítéleteivel kellő távlatba állithatja azok évszázados vitáját és a történeti fejlődés figyelembevételével megállapíthatja, hogy tulajdonképen az egész romanista iskola tévedett, mikor a római jog veszélyviselési rendszerét egy állandó jogi képletből, valami központi formulából vélte levezetni. A római jogászok általános elvet nem ismertek és a veszélyviselési berendezést nem egy előre megkonstruált vagy szublimált doktrína követelményei szerint, hanem a gyakorlati életnek megfelelően az egyes kötelem keretén belül, annak gazdasági és jogi czéljához simulva alkották meg. A jog feladatát nem is konstruktív rendszerek felállításában, az absztrakt tételeknek részletekben való egységes és merev keresztülvitelében látták, hanem a gazdasági élet konkrét kérdéseinek konkrét megoldásában, gyakorlati megrögzitésében és szabályozásában.