Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 1-2. szám - A részvényes külön (egyéni) jogai

I I 2 TÖRVÉNYMAGYARÁZAT. sára sem volna alkalmazható. A biztosítási dij mindkét esetben egyformán megszűnnék a viselt koczkázat megfelelő, eredetileg kontemplált ellenértéke lenni. 2. A fentiek a «foglalkozás» fogalmának tisztázását czélozták. Tisztázást igényel azonban a «változás» biztosítási fogalma is. Más szóval magyarázatra szorul, hogy a biztosított foglalkozásában beálló mely átalakulások vonják maguk után a K. T. 502. §-ában körülirt jogkövetkezményeket. aj A legelső kérdés e tekintetben az, hogy a törvény csak a foglalkozás nemének, avagy már gyakorlási módjának bizonyos megváltozását is relevánsnak ismeri-e el? Tehát: szükséges-e az 502. §. alkalmazásához, hogy a biztosított valamely lényege szerint más foglalkozásra térjen át, mint a minőt előzőleg űzött, avagy elegendő, ha a régi foglalkozást folytatja ugyan, de változott körülmények között, másféle ténykedések és helyzetek mellett? Hogy kevésbbé elvontan fejezzük ki magunkat: csak olyan esetekben alkalmazandó-e a K. T. 502. §-a, a mikor pl. jogászból kereskedő, irodai tisztviselőből fuvaros lesz stb., avagy akkor is, ha kereskedő, a ki útjait eddig csak gyalog végezte, automobilt vásárol, vagy a ki eddig csak irodájából irányította ügyeit, üzleti területeit személyesen kezdi beutazni stb. ? Ezt a kérdést is a «do ut des» elve alapján kell eldönteni s igy az utóbbi felfogás javára. A helyes álláspont szerint nem a foglalkozásnak ex radice való elváltozását kívánja meg a K. T. 502. §-a, hanem beéri valamely részleges változással is. Mint maga a törvény mondja, nem a biztosított személy foglalkozásának megváltozásáról, hanem a biztosított személy foglalkozásában beálló változásról van szó. Elegendő tehát, ha a már meglevő foglalkozás valamely olyan jellemvonással bővül, a mely a korábbinál veszélyesebbé, koczkáza;osabbá teszi s nem kívántatik a foglalkozásnak mássá való átalakulása. Ismétlem, ez is a «do ut des» elvének folyománya. Ugyanis méltányosság szerint minda^ befolyással kell, hogy legyen a biztosítás sorsára, a mi a koczkázatot az eredetileg számításba vett mértéken felül emeli, így kell ennek lennie de lege ferenda, de ha lehetséges, igy kell értelmezni a törvényt de lege lata is. Már pedig kétségtelen, hogy a foglalkozás üzésének módjától koczkázati szempontból igen sok függ, nem egyszer több mint a koczkázat nemétől. Pl. hivatalnok és hivatalnok közt koczkázati szempontból nagyobb különbség lehet, mint hivatalnok és kereskedő között. Ha a foglalkozás módjában lényeges eltérés áll be, változik a biztosítás megkötése alkalmával kalkulált rizikó is s igy, ha a biztosítás a korábbi díjtétel mellett hatályba maradna, a koczkázat és a biztosítási dij már többször emiitett kereskedelmi egyensúlya ismét csak meginogna. A fentiek hangsúlyozása annál szükségesebb volt, mert judikaturánk