Jogállam, 1916 (15. évfolyam, 1-10. szám)
1916 / 7-8. szám - A forgalmi tilalmak, joggátló intézkedések és hadikárok kezelése a békekötésnél
4 24 Df FRANZ KLEIN ad okot. A diplomácziai tárgyalások hosszadalmasságától és formalitásaitól épen ugy félnek, mint a nemzetközi választott biróság körülményes eljárásától és ugy látják, hogy tényleges kielégítésük időpontját mindkét eljárás messzire kitolja. Ennek elkerülése végett arra törekednek, hogy tulajdonképeni adósukat, az ellenséges államot megkerüljék és azt megelőző vagy követő sorban olyan adóst szerezzenek, a ki közelebb áll hozzájuk. Erre vonatkozólag különösen két terv van forgalomban. Javasolják, hogy az állam a tulajdonképeni hadikárpótláson kivül követeljen az ellenségtől egy átalányösszeget, a mely körülbelül megfelel a nála bejelentett és hatóságai által megtérítendőknek talált károk teljes összegének. Ebből a külön tőkéből kellene a .károsultakat igényeik arányában kielégíteni. Ez ellen sem politikai, sem jogi szempontból nem lehet ellenvetést tenni. Messzebb megy egy másik javaslat, a mely szerint a hazai állam közvetlenül maga fizesse ki a károkat s a kártéritési követeléseket ne a károsult állampolgárok képviselője gyanánt, hanem úgyszólván mint azok engedményese, saját nevében és saját veszélyére érvényesítse akár mint a hadikárpótlás egy részét, akár pedig attól függetlenül mint külön összeget, mert az a kártérítés, a melyről itt szó van, akkor is követelhető, ha az állam nem kapott hadíkárpótlást. Szigorúan véve ettől a kivánságtól nem lehet egészen elvitatni a jogosultságot. A károsultak az őket ért bajt nem maguk idézték elő saját személyes cselekvésükkel vagy magatartásukkal. Mint az állam megszemélyesítői, az állam miatt szenvedtek kárt. A csapás őket érte, de annak az államnak volt szánva, a melynek ők polgárai. Ha ilyen közös volt a felelősségük a kár elszenvedésében, bizonyára felelősek egymásnak a megtérítésért is. Meg lehet érteni a károsultak psychologiáját, a kiknek kevés az, ha az állam pusztán formailag lép fel az érdekükben, mintha magának nem is volna része a dologban. De a kormányok még sem fogják könnyű-