Jogállam, 1916 (15. évfolyam, 1-10. szám)
1916 / 1-2. szám - A polgári törvénykönyv javaslata a parlament előtt
28 LÁNYÍ BERTALÁÜ ságpolitikai konc^epcifiót, nem pedig az üres formula. Ehhez képest a megoldás mikéntjére nézve kellene a kormánynak valamelyes programmeszmével rendelkeznie s azzal a parlamenti tárgyalás során irányitólag fellépnie. A képviselőház által kiküldött különbizottság: nem bocsátkozott ennek a kérdésnek érdemleges tárgyalásába, hanem az erre vonatkozó határozathozatalt —• ugy mint több más hasonló kérdésben — felfüggesztette és akkorra hagyta, a mikor a bizottság ezzel a törvényjavaslattal még egy második olvasás keretében fog foglalkozni; — a mikor pedig ez a második olvasás a háború kitörése és az országgyűlés ülésezésének megszakitása következtében lehetetlenné vált, s a kiküldött bizottság indittatva érezte magát — nehogy munkája kárba veszszen — jelentését a képviselőház plenumának bemutatni: az idevágó reformeszméket tartalmazó szakaszokat egyszerűen törölte, tekintettel azokra a\ aggályokra, melyek e% intézmény nyel szemben főként a törvényes gyermekek és a házastárs jogai, valamint a há\as ságho\ fü-ődő nagy társadalmi érdekek szempontjából felmerültek. Ezzel a nagyfontosságú szocziális és gazdasági kérdéssel pedig alig lehetett volna ilyen sommásan elbánni, ha a kormánynak e részben valamely határozottabban átgondolt programmja lett volna. Joggal lehetett tehát attól tartani, hogy a czélzat, miszerint az általános magánjogi törvénykönyv mielőbb megalkottassék, nem lesz megvalósítható, ha az arra vonatkozó törvényjavaslat ugy terjesztetik a parlament elé, hogy tartalma kizárólag az egyéni szakvélemények áramlatától és ellenáramlatától függjön, és hogy nélkülözze az összetartó és irányító erőt, melyet legalább a legfőbb elvi vonatkozásokban mindenesetre a kormányzati politika forrásából kell meríteni. Ezzel szemben nem lehet arra hivatkozni, hogy ugy az 189=5-ben, mint pedig az 1906-ban megállapított ügy- és munkarend szerint az igazságügyminiszternek már az előkészítés folyamán alkalma és módja volt egyes fővonatkozásokban a munkálat tartalmi irányát meg-