Jogállam, 1916 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1916 / 5-6. szám - Az új jövedéki bűnvádi eljárás

3^8 JOGÁSZOK ÉS ÁLLAMFÉRFIAK. alig is juthatott az úgynevezett európai elméletekhez, ellenben az éleiben első mestere, — milyen szerencse ez! — maga Deák Ferencz volt, a kiről kortársai bámulva jegyezték meg, hogy a Corpus Jurisbó! merített hatalmas tudásával a modern elméleteket szalmaszál gyanánt tudta öszszetörni. Egészen igy voltunk Eötvös Károlylyal is, a kinél az elméletek és dogmák, olykor meg épen az ujabb jogszabályok ismeretét is a tények ésvalóságok tiszta látása és az igazságosság érzéke pótolta. És ebben az eseiben igazán el lehet mondani, hogy a szurrogátum többet ért, mint az, a minek pótlására volt hivatva. Még életében, gyakran tréfásan mondták róla, hogy az ujabb törvények idézésénél sokszor tévedett, sokszor meg épen tudva valótlanul idézett nem is létező törvényhelyeket, a mi nála különben egyben fölséges humor is volt. Mikor pedig szemére vetették, hogy olyan hely nincs is a kódexben, finomul ravasz mosolylyal jegyezte meg: «Ha nincs benne, akkor az elég nagy hibája is annak a törvénynek, mivel benne kellene lennie». Ez a megjegyzése azonban mindig csak felében volt tréfás, mivel törvényeink hibáira és alkalmazásuk súlyos tévedéseire szokott vele rámutatni. És a kik a gyakorlati életből tudják, hogy modern kódexünk alkalmazásának eme gyermekkorában olykor maga a birói jogalkalmazás is milyen tévelyekbe jutott, okvetlenül megértik az Eötvös humorába burkolt bölcs gondolatot is. Jogászi szereplésének javarésze a védői széken zajlott le, a hol bátorságát, tehetségét, szónoki nagyságát és fölséges humorát még a birák is annyira megbecsülték, hogy még a lehetetlenséget is megengedték neki. Eötvös Károlynak a szószéken szinte minden meg volt engedve és nem lehet azt mondani, hogy ő ezzel a nagy szabadsággal nem élt. Megvolt benne a nagy hadvezéreknek az a szokása is, hogy a megvert ellenséget addig üldözte, a mig azt egészen harczképtelenné nem tette. Mint ellenfél tehát félelmes, szinte rettenetes vala. Lángesze és rettenthetetlen bátorsága a tiszaeszlári perben ragyogott legfényesebb sugarakban. De, —• a mint ez rendesen így van a nagy védőügyvédeknél — akkor csapkodták piedesztálját a «civium ardor» legvadabb hullámai is. A mostani nemzedéknek már nincs is fogalma arról, hogy 1882 — 83-ban milyen gyűlölet környezte Eötvös Károly nevét. Még barátjai is ugy beszéltek róla, mint a ki akkor is aelveszett embero, ha győzni fog. Kötelességeit azonban mindvégig ingadozás nélkül teljesítette és a reábízott ügyet olyan jogászi diadalhoz segítette, a mi mellett korunk minden jogászi sikere eltörpül. És a mi az igazság győzelmével rendesen járni szokott, kiderült ezúttal is, hogy azoknak a jogászoknak van mindig igazságuk még magukra nézve is, a kik a valóság és igazság mellett minden poklokon keresztül is megállanak. A mai nemzedéknek egyébiránt tudnia kell azt is, hogy a tiszaeszlári