Jogállam, 1915 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 7-8. szám - A magánjogi oktatás reformjához

490 D5 KISS GÉZA tanári létszám mellett is el lehet érni. Csupán két uj egye­temünkön áll fenn ez idő szerint szükséglet még egy czivilisztikai tanszék iránt, ez azonban a jelenlegi állapot változatlan fenntar­tása esetében is, minden reform nélkül, magától értetődik. II. Továbbá szembeötlő különbség észlelhető a német taniend és a mienk között ez utóbbi rovására az egyes magán­jogi kollégiumok szükséges összemüködése tekintetében. Német­országban a római jog és a polgári törvénykönyv jogának elő­adói nagyrészt azonosak. Minden romanista - kivétel nélkül — tanit egyúttal német polgári törvénykönyvet is és viszont: a német tételes magánjog tanárainak túlnyomó többsége előad egyszersmind római jogot is. Ennek igen nagy jelentősége és haszna van. így lehet ugyanis intézményileg gondoskodni egyfelől arról, hogy a római jogi előadások a mai jogrendszertől és jogélettől el ne szigetelődjenek, élettelen régészkedésekké ne váljanak, másfelől, hogy a tételes magánjog előadása a megkívánt mély­séget és szolid tudományos alapot ne nélkülözze. Az a profesz­szor, a ki állandóan — kötelességszerűen — foglalkozik modern joggal, sohasem fogja elveszteni azt a contactust, melyben a római és tételes magánjog tanitásának az oktatási czél érdeké­ben föltétlenül állania kell. Míg ellenkező esetben nagyon fenyegető lehet a veszély, hogy különösen a romanista, a ki a maga tudományos munkálkodását inkább jogtörténelmi irányban fejti ki, a kinek figyelmét főként a történelmi érdekű kérdések kötik le, hova-tovább eltávolodik a mai élő jognak vizsgálatá­tól, azt el is hanyagolja és — egészen érthetően •— egyetemi előadásait is oly tananyag szolgálatába szegődteti, mely az ő egyéni tudományos érdeklődésének felel meg. Mind ez szubjektive, a tanár tudományos búvárkodása érdekében egészen érthető és méltányolható. De vájjon ugyanezt mondhatjuk-e az oktatás egyedül irányadó tárgyilagos szempontjából is ? Szolgálatot tesz-e a jogászképzés ügyének az, ha az első éves joghallgató, kinek a római jogi leczke hallgatása révén a jog alapvető fogalmait, a jogászi gondolkodásmód elemeit, a'magánjog rendszerének

Next

/
Oldalképek
Tartalom