Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1914 / 9-10. szám - A moratórium Boszniában
724 MORATÓRIUMI RENDELETEK. ban áll a közbiztonság érdekében bizonyos, máskülönben megengedett cselekmények elkövetését megtiltani, a mely tilalmak áthágása egy évig terjedhető fogházzal sújtható. Az említett felhatalmazás alapján bűncselekménynek nyilváníttatott szesztartalmu italoknak nyilvános utakon és helységeken kivül való elárusitása, élelmiszerárusitó üzletek előtt az árak kitüntetésének elmulasztása stb. Szigorúbb büntetést szabtak egyes államok mindazokra a bűncselekményekre a háború tartamára kiterjedően, a melyek az ország területe, alkotmánya, avagy a hadviselés érde<ei ellen irányulnak. A perrendi intézkedések közölt meg kell említeni Hamburg város pertörlési rendeletét, a melynek folytán a városi tanács a háború ideje alatt feljogosittatott, hogy pertörlést rendelhessen el a hamburgi hatóságok előtt meginditott, valamint Hamburg város bíróságai előtt folyamatban levő büntetőügyekben, ha a terheltet katonai szolgálatra hivták be, feltéve, hogy a büntetendő cselekmény nincsen kapcsolatban valamely háborús intézkedéssel. Elvként szolgál, hogy a pertörlés különösen azokban az esetekben rendeltessék el, melyekben valószínűség szerint feltételezni lehet, hogy elitélés esetén a büntetést, tekintettel a jelen kivételes helyzetre, kegyelmi uton elengednék. A már kiszabott büntetések elengedése tárgyában először Poroszország intézkedett az 1914. évi aug. 4-én kibocsátott császári rendeletben, mely czerint «tekintettel az egész porosz nép áldozatkész hazaszeretetére, melyet a ránk erőszakolt háború kitörése alkalmával tanusitott», ebgendő ok merült fel arra, hogy bizonyos bűncselekmények (államfő megsértése, az állam fenségjogai elleni büntettek) miatt kiszabott büntetések elengedtessenek. Uőkö'ben már a német birodalom többi állanai is hasonló rende'etben követték Poroszország példáját. A bün etés megkezdésének elhalasztása, avagy a szabadságvesztés-büntetés kitöltésének félbeszakítása iránt előterjesztett kérelmeket is — mondja egy porosz igazságügyminiszteri rendelet — a lehető legenyhébb elbírálás alá kell venni a háború tanama alatt. A leglényegesebb változások a bűnvádi perrendtartás szabályain Ausztriában történtek. A népfölkelők hadbahivása, mely az 50 éven alóli férfilakosságot tekintélyes részben vonta el polgári foglalkozásától, valamint a rendkívüli viszonyok következtében beállott és az Ítélkezésre káros kihatással járható általános nyugtalanság arra indította a kormányt, hogy -ez ismertetésben már érintett általános felhatalmazás alapján az esküdtszék működését egész Ausztria területére 1915 július hó végéig terjedő időre felfüggeszsze (1914. évi július 25., 31. és aug. 29-iki összminiszteriumi rendeletek). Ez idő alatt pedig mindazoknak a bűncselekményeknek elbírálásánál, melyek a BP. szerint esküdtszék elé tartoznának, a rendes biróság jár el azzal a megszorítással, hogy a halál vagy öt évnél hosszabb szabadságvesztés-büntetéssel büntetendő cselekmények felett hat tagu bírói tanácsnak kell Ítélkeznie. Folyamatban levő bünperek megszüntetéséről az osztrák igazságügyminiszternek f. évi aug. 26-án kiadott ren-