Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1914 / 9-10. szám - Jegyzetek a harmadik moratóriumi rendelethez
JEGYZETEK A HARMADIK MORATÓRIUMI RENDELETHEZ. 649 értelemben vett bizományi költségből a 4. §. 12. pontjában emiitett 2^% fizetendő (a fentiek szerint). Ha a bizományos az eladónak még nem fizetett, hanem a 4. §. 13.. pontja szerinti 10—10%-ot a moratórium alatt köteles törleszteni: a 9. §. értelmében követelheti e törlesztési részleteknek megtéritését a megbizótól. Ha pedig a bizományos az eladónak már korábban az egész vételárat kifizette, a megbizótól a 10—10%-os részleteknek megtéritését, ugyancsak a 9. §. alapján, épen ugy követelheti, mintha azokat ő is csak a 4. §. 13. pontja szerinti időben és részletekben a moratórium alatt fizetné ki az eladónak. Ez az utóbbi megoldás felel meg kétségkivül a 9. helyes értelmének. Ha pl. a készfizető kezes most a moratórium ideje alatt a moratóriumos tartozásból többet fizet is kr önként a hitelezőnek, mint a mennyi a moratórium alól ki van véve, azért nem esik el attól a jogától, hogy a moratórium alól kivett rés\ megtéritését a 9. §. alapján a főadóstól követelje. Önként értetődőleg nem lehet rosszabb helyzetben a kezes akkor sem, ha nem a moratórium alatt önként, hanem a moratórium előtt kötelességszerűen teljesített fizetést. Noha visszkeresete eredetileg moratórium alatt állott is, a visszkeresetnek ugyanabban az arányban kell felszabadulnia a moratórium alól, a mely arányban a főkötelezettség, ha még fennállana, a moratórium, alatt fizetendővé válnék. Ugyanez az eset áll a vételi bizományosra is, a ki a moratórium előtt a vételárat a vételi szerződés alapján kifizette, s most megtérítést követel a megbizótól. Ugyanilyen irányban kell nézetem szerint a megoldást keresni a szállítmányozási ügylet tekintetében is. A szállitmányozás nem más, mint fuvarozási bizomány. Magát a fuvarozást «ipari munkateljesítménynek)) lehet tekinteni, habár a vasúton és hajón való fuvarozásra az ipartörvény nem terjed is ki; mindenesetre inkább anyagi munkáról van szó, a mely a 4. §. 13. pontja alá vonható, semmint szellemi munkáról, a melyről e §. 12. pontja kiván rendelkezni. Az augusztus i-ső napja előtt végzett fuvarozásból eredő fuvarozási dijak ehhez képest havi 10%-os Jogállam. XIII. évf. 9. és 10. f. 42