Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 1. szám - A jövő börtönrendszere

2?> Dí VÁMBÉRV RUSZTEM. fele az elítélteknek tehát a kontágium minden veszélyével járó közös hálótermekben tölti az éjjet és a pihenés idejét. Nem orvosolja ezt a hibát az elitéltek osztályozása sem. Szabályzataink a fegyenczeket és rabokat három osztályba sorozzák: az elsőbe a 24 évnél fiatalabb, a másodikba a 24 évnél idősebb elitéltek, a harmadikba a visszaesők tartoznak. Lehetővé teszi a szabályzat további osztályok alakítását is, ugy hogy egyes intézetekben az emiitett osztályokon belül külön csoportosítják az élet és a vagyon elleni büntettek miatt elitélteket. De ez az osztályozás teljes félreismerése a progresszív rendszer alapgondolatának, hogy az elitélt igyekezetével és viseletével küzdje ki az egyes osztályokban fokozatosan nagyobb kedvezményeket. Ezzel szemben a magyar osztályozás az életkortól és az előélettől függ, mintha csak a fegyenczek osztályai fizetési osztályok volnának, a melyekbe az előlépés automatikusan történik. Igaz, hogy másrészt az egyes «osztályok» nem is részesülnek eltérő bánásmódban, és a közvetítő intézetbe helyezés, illetőleg feltételes szabadságra bocsátást tekintve nincs is jelentőségük. Voltakép tehát az osztályok csak arra szolgálnának, hogy a séta idejében és a hálótermekben válaszszák külön az elitélteket, de ugy látszik a börtönügyi gyakorlat ösztönszerűen felismerte ennek az osztályozásnak az értéktelenségét ugy, hogy egyes intézetekben szabály ellenére nem is hajtják végre. A második fokozatban jutna legintenzívebben érvényre az elitéltek munkáltatása, a mely mint a nevelés eszköze úgyszólván gerincze a fokozatos rendszernek. De azért a legfőbb követelést, hogy a munkakiképzés az elitélt megélhetését szabadulása után biztosítsa, a rabmunka nálunk nem teljesiti. Az intézetek pénzügyi és nem nevelési eredményekre törekszenek, többre becsülvén a számvevőség, mint a poenologia elismerését. Ezt csak az a tapasztalat menti, hogy az elitéltek túlnyomó része amúgy sem folytatja szabadulása után az intézetben jól-rosszul, de inkább rosszul mint jól elsajátított mesterséget, a mi egyébként szükségképeni követkéz- > > mény, ha földművelő országban a rabmunka szinte kizárólag