Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 4. szám - Megjegyzések a magyar polgári törvénykönyv tervezete II. szövegéhez

2^4 KOHLER JÓZSEF nemét gyakorolja, helyén való. Épp így haladás az, hogy az excep­tio plurium a német jog értelmében nem talált elfogadásra: csak. akkor van megengedve, ha az anya a kéjelgést keresetképen űzi. A helyes az volna, ha a bíróság mérlegelésére bíznák, hogy az anya viselkedése mellett az apaság kellően valószínű­sítve van-e. Ellenben egészében elfogadta a T. a német jognak azt a hibáját, hogy az apa köteles a törvénytelen gyermeket az anyja társadalmi állásának megfelelően eltartani és pedig rangsorban az anyát és ennek rokonait megelőzőleg. Ez kép­telenségekhez vezet. Hát a fodrászsegéd köteles legyen a jó­módú gyermeket herczegnői nevelésben részesíteni? Ezt is elkerülhették volna, ha inkább követik a svájczi példát. A német joghoz képest haladás foglaltatik abban, hogy a törvénytelen gyermeknek az apa részéről való elismerését meg­engedik, a minek a következményei bizonyára az öröklési jog­ban érvényesülnek majd; de talán helyénvaló volna a hallga­tólagos elismerés elfogadása is. Gondoljunk pl. az állandó' szabad szerelem eseteire, a melyből gyermek született; vájjon ily esetekben az apát az elismerés csak akkor kötelezze, ha közokiratban történt? Épp ellenkezőleg a szabad szerelemben való együttélés esetében az elismerés kívánalmától egészen el­kellene tekinteni vagy az elismerést hallgatólag feltételezni. A gyámságot a régi, megszokott módon szabályozták, úgy a hogy a porosz gyámügyi rendtartásból ismerjük, a nélkül, hogy itt modern eszmék érvényesülhettek volna. De olyan gyámságnak, mint a minő itt nyer szabályozást, csak akkor van értelme, ha rokon, vagy a család barátja a gyám, nem pedig, ha valamely idegent rendelnek ki gyámmá. A gyámságnak ily erőltetett eseteiben a gyermekhez való bensőségesebb viszony és jóléte iránt való melegebb érdeklődés alig várható. Azon­kivül az ilyen gyám csak műkedvelő és vagyonkezelésre gyakran teljességgel alkalmatlan. Egyedül helyénvaló a hiva­tásos gyámság lenne, olyan értelemben, hogy a hivatásos gyám megfelelő segéderőket vehessen igénybe és ebből a czélból a

Next

/
Oldalképek
Tartalom