Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1914 / 2. szám - A kísérlet a tervezetekben
98 D? BERGER MIKSA Ausführung-nál maradt, bár azt a régitől eltérő szöveggel ugy fejezi ki: «wer die Ausführung begonnen hat», tehát úgymint a Csemegi-kodex: a véghezvitelt megkezdette. De már az indokolás kifejezetten a subjectiv irány elveit hangoztatja, a mi szerény nézetem szerint csak azt bizonyítja, hogy bárha a törvényhozó a kisérlet fogalmának az előkészületi cselekmények irányában való okadatolt mérsékelt kiterjesztését óhajtandónak tartja, de mivel erre megfelelő kifejezést nem talál, nem akar már a törvényben alapot és jogczimet nyújtani arra, hogy az túlzó interpretálással tulkapásokra és az egyéni szabadságot veszélyeztető gyakorlatra alkalmat szolgáltathasson. E látszólagos ellenmondás a törvényhozó intentiója és a törvény szavai között hazai jogállapotunk szempontjából is anynyival érdekesebb, mert az az ellenvetés, hogy a kódex mai meghatározásán kifejlődött gyakorlat sokszor büntetlenül hagy oly kisérleti cselekményeket is, melyek már a veszélyesség nyugtalanító érzését keltik, de még közvetlen tényálladéki elem megvalósításának kezdetét nem képezik, a mi irodalmunkban is sokszor felhangzott. Azonban bizonyos, hogy a törvény általános részében elvontan az előkészületi cselekmény és kisérlet határvonalát olyképen megvonni, hogy az egyik irányban se hagyjon hézagot, íörvénytechnikai szempontból oly nehézséget tüntet fel, hogy azzal nagyobb tökéletességgel megküzdeni sehol sem sikerült. Ez okból a mai törvény szövegét a magam részéről is fenntartandónak tartom, a mit talán annyival nagyobb megnyugvással tehetünk, mert remélhető, hogy a birói gyakorlat, mely a múltban a korabeli jogi irók, különösen Csemegi, majd később némi fenntartással Wlassics, Baumgarten, Illés Károly, Heil Fausztin, Fayer László irányadó tanításai szerint a szélsőséghez hajló objectiv állásponthoz ragaszkodott, az ujabb időben nálunk is jobban méltányolt tanok hatása alatt a törvény interpretatiójában a mérsékelt subjectiv irányzat szempontjainak több tért fog engedni. Hiszen Németországban is csak a tul-