Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1914 / 2. szám - A kísérlet a tervezetekben
96 Dí BERGER MIKSA a befejezettség stádiumától, mert rendszerint a kísérlet is büntetendő lévén, ez utóbbi határkérdés a birói büntetéskiszabás mérlegelési szabadsága folytán könnyebben nivellálható s igy fontossága csak ott lép előtérbe, a hol a törvény szerint az illető cselekmény kisérlete egyáltalában büntetlenül marad, vagy a kísérlet büntethetősége önkéntes elállás vagy jóvátétel folytán megszűnik. Altalános jelentőségű és nagy horderejű azonban a kísérlet elhatárolása az előkészületi stádiumtól, mert ettől a határvonaltól függ a büntethetőség beállása mindazokban az esetekben, a hol a tettes szándéka ugyan már külsőleg megnyilvánult, de a véghezvitel még kezdetleges stádiumban maradt. Igaz, hogy a subjectivista iskola szerint a büntetendőség alapja már maga a bűnös akarat lévén, alapjában véve érdemi különbség az előkészületi cselekmények és kísérlet, sőt következetesen a befejezett tett között sem tehető, mert ezek a különböző stádiumok csak quantitative és nem qualitative különböznek : mihelyt tehát a szándék valamely bár még olyan távoli előkészületi cselekményben is megnyilvánult, ez a büntetésre már egyforma alapul szolgál. Sőt egyes legszélsőbb criminologusok kifejezetten a társadalmi veszélyességet, az antiszocziális érzületet tekintvén egyedül irányadónak, ez uton egyenesen oda jutnánk, a mit régen az a mondás fejezett ki, hogy dolus pro facto accipitur. Tehát teljesen elegendő volna a szándék bárminemű még oly távoli és még oly halvány megnyilvánulása. Ha azonban meggondoljuk, hogy egy hosszú fejlődés eredményekép épen az vezetett a puszta távoli előkészületi cselekmények büntetlenségének szabályul való felállítására, hogy ezáltal lehetőleg gátat vessünk annak, hogy ily kétes, ingatag alapon esetleg ártatlan személyek is bűnvádi eljárás alá vonassanak, sőt akár tévedésből, akár önkényből, esetleg czélzatos félremagyarázás felhasználásával büntetés alá is vettessenek, akkor be kell látnunk, hogy az törekvés, hogy a kísérlet kezdő-