Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1914 / 2. szám - A kísérlet a tervezetekben
A KÍSÉRLET A TERVEZETEKBEN. 93 nál az a nagy probléma is megoldás tárgyát kell, hogy képezze, hogy mily mérvben és módon vétessenek figyelembe a büntetendő cselekmény objectiv elemei mellett annak psychikai elemei is; sőt tekintve, hogy az általános tendenczia immár nyilvánvalólag a subjectivizmus felé hajlik, a kérdés már-már ugy teendő fel, hogy mennyiben tartassanak fenn a jövő büntetőjogában is a bűncselekmény tárgyi megjelenési alakzatai: nevezetesen az elkövetés foka (kísérlet, befejezett cselekmény) és a tettesnek a cselekményben való részesedése (tettesség, felbujtás, bünsegédlet), másrészt, hogy mennyiben veendő figyelembe a minősítésnél és a büntetés kiszabásánál az eredmény, mely az esetek nagy százalékában a puszta véletlentől függ. Jelen dolgozat keretében csak e kérdések egyikével, a kísérlet fejezetének néhány kiszakított vitás részletével kivánok foglalkozni. I. A tervezeteknek a kísérletre vonatkozó rendelkezéseinek vizsgálatánál első tekintetre szembeötlik, hogy míg Angyal, Finkey és Illés tervezetei a mai kódex beosztását követik, addig Bernolák a kísérletnek külön fejezetet nem is szentel, hanem már a rendszer felállításánál mintegy szemléltetőleg kitüntetni kivánja, hogy a kísérlet külön fogalmi létjogosultságát a befejezett cselekménynyel szemben elvileg sem hajlandó elismerni. Bernolák ez eljárása mindenesetre megfelel a tervezete alapgondolatául elfogadott ama álláspontnak, mely már a tervezete elnevezésében: törvényjavaslat a bűntettesekről, megnyilvánul s mely szerint ő a büntettet, mint külső cselekményt, általában csak szimptomaként fogadja el a bűntett elleni küzdelemben és ezért elsősorban az alany társadalomellenes érzületét veszi alapul az alkalmazandó intézkedésekre nézve, csekélyebb jelentőséget tulajdonítva magának a bűntettnek, mint külső cselekménynek és igy következetesen annak megjelenési alakzatainak is. Mennyiben vihető következetesen keresztül ez az álláspont, azt e helyütt nem kívánom megvitatás tárgyává tenni, hiszen