Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913 / 9. szám - Az 1871:XLIII. t.-cz-be iktatott államszerződés. 3. [r.]
AZ 187I IXL1II. T.-CZ.-BE IKTATOTT ÁLLAMSZERZŐDÉS. 72$ más államban való öt évi tartózkodás után elveszti polgárjogát. E rendelkezések megalkotásának tulajdonképeni czélja a fictiv natúralisatio ellen való védekezés volt. Az Unióban ugyanis régi panasz tárgyát képezték ama visszaélések, a melyeket a honositottak amerikai polgárjogukkal elkövetnek. Már Lincoln elnök 1863-ban és Grant elnök 1869-ben a congressust megnyitó üzeneteikben felpanaszolják, hogy sokan csak azért szerzik meg az amerikai polgárlevelet, hogy annak utján mentesüljenek szülőhazájukkal szemben fenálló kötelezettségeik alóí és hogy amerikai polgárok ezrei szaladgálnak a világban, a kiknek eszükágában sincs az Unióba visszatérni, és a kik mindig csak éppen akkor amerikaiak, a mikor az amerikai követségre van szükségük.* Ujabban Cleveland és Roosevelt elnökök is ismételten panaszkodtak ilyen visszaélésekről a congressushoz intézett üzeneteikben.** E visszaélések ellen kivánt remediumot nyújtani az idézett törvényeknek az a rendelkezése, mely a honosított polgárokat kivándorlásuk esetében, bizonyos határidő után megfosztja amerikai polgárjoguktól. Bár kétségtelen, hogy az alapgondolat, mely itt az Uniót vezette, - - t. i. a védekezés a polgárlevéllel űzött visszaélésekkel szemben, — jogosult, mégis ugy véljük, az Unió itt elvetette a sulykot, mert ezzel a rendszabálylyal a jóhiszemű honositott polgárokat is sújtja, a mennyiben ezeket is kiteszi annak, hogy amerikai polgárjogukat akaratuk ellenére elveszitsék. És különösen indokolatlanul messze megy az 1907. évi törvénynek az a rendelkezése, mely a régi hazájába visszatérőre, tekintet nélkül a kivándorlás időpontjára, mondja ki az állampolgárság elvesztésének következményét. Mert mig arra a személyre nézve, a ki a polgárlevél megszerzése után bizonyos rövid határidőn belül, — pl. öt éven belül, mint a hogy azt az 1906. évi * Martit^: id. m. 116?. I.; Lawrence: id. m. j. köt. 260. 1. ** Sicbcr: id. m. 1. logállam. XII. évi. 9. r. 47