Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913 / 1. szám - A háború esetére szóló kivételes intézkedések
20 DF BALOGH ARTÚR a törvény alapján tett rendelkezéseit haladék nélkül és feltétlenül kötelesek végrehajtani és e miatt fegyelmileg feleletre nem vonhatók. A törvény elmulasztotta kimondani, hogy bűnvádi uton való feleletrevonásnak se legyen helye. Pedig ez a dolog természetéből következik, mert a mit a törvény egyfelől kötelességgé tesz, azt másfelől nem büntetheti. A kormány részére adott kivételes felhatalmazás terjedelmét, vizsgálva, ennél fogva a kormány mindenek előtt az önkormányzatnak biztositott hatáskör bizonyos részeit vonhatja magához (szabályrendeletek, határozatok. 5. §.). A polgárok szabadságjogait tekintve a kiköltözési, belföldön való költözködési szabadságra, a lakhely szabad választhatására, a levél- és távirdatitokra, az egyleti és gyülekezési, sajtószabadságra vonatkozójogszabályok hatályát függesztheti fel ideiglenesen, illetve azok helyett a törvényben foglalt jogszabályokat alkalmaztathatja (6., 8—11. §-ok). Bizonyos tárgyak forgalmát korlátozhatja (7. §.). E mellett a büntetőbíráskodást, a büntetőtörvények módosítását és kiegészítését, a magánjogi követelések érvényesítését és a budgetjogot érintő határozmányok birnak különösfontossággal. A büntetőbíráskodás tekintetében a bíróságok szervezetét, hatáskörét és illetőségét érintő rendelkezések érdemelnek figyelmet, a mennyiben az esküdtbiróságok hatáskörébe tartozó oly bűncselekmények, melyek a hadviselés érdekeit érintik, a kir. törvényszékek hatáskörébe utalhatók; az esküdtbiróságok működése egészen fel is függeszthető; a hadviselés érdekeit érintő vagy a közrendet, közbiztonságot veszélyeztető bűncselekmények tekintetében a biráskodás az illetékes bíróságokról más polgári büntetőbíróságokra ruházható (12. §'. 1 — 3. pont). Mindezeknél fontosabb, hogy a hadviselés érdekeit érintő, a katonai büntetőbíráskodás alá nem eső bűncselekményekre (ioi2:XXXII. és XXXIII. t.-cz. 14. §-a) a polgári büntetőbíróságoknál a gyorsított bűnvádi eljárásnak a közös haderő, illetve a honvédség katonai bűnvádi perrendtartása elveinek-