Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 4. szám - Joggyakorlatunk az 1912. évben büntetőügyekben

}02 BÍRÓI GYAKORLA1 jegyző előtt felvett okiratba foglalt nyilatkozatát mutatta be a főtárgyaláson s ezt az okiratot fel is olvasták. A C. megsemmisítette az eljárást a törvény lényeges elvének sérelme czimén; a bíróságnak ez az eljárása — mondja — kizárta a közvetlenség és szóbeliség elvének érvényesülését, a feleknek kérdezési jogát és lehetetlenné tette a tanúvallomás szabályszerű megerősítését esküvel (BDtár VI. 174.)A tettazonosság szabályának helyes értelmezésén alapul az a határozat, mely szerint: az a kérdés, hogy valamely tett, melyik bűncselekmény elkövetési cselekedetének felel rreg, mely bűncselekmény alkotóelemeit meriti ki, pusztán a minősítés kérdése, a mely kérdésben a bíróság nincsen a vádló indítványához kötve. Nem sértette meg tehát a bíróság a tettazonosság szabályát, mikor a közvádló által a Btk. 260. §-a czimén megvádohat a Btk. 2 58. §-ába ütköző vétségben mondotta bűnösnek (BDtár VI. 243.), sem akkor, mikor a közvádló által súlyos testi sértés czimén vádoltat a 509. §-ba ütköző bűncselekmény czimén ítélte el (BDlárVl. 1 p.). A vád viszonyát a már meghozott (marasztaló) ítélethez jól megvilágítja a BDlár VII. 56. sz. a. közölt határozat. Ebben az esetben a közvádló kivándorlásra csábitás kísérlete miatt emelt vádat s az elsőbiróság kísérlet miatt ítélte el a vádlottat; a közvádló sulyositás végett fellebbezett, t. i. a büntetés súlyosbításáért. A cselekmény minősítése tenát a vádlott javára jogerőre emelkedett. Tévedett tehát a fellebbezési biróság, mikor befejezettséget látván fennforogni, az Ítéletet ily irányban reformálta. A vád viszonyát a marasztaló ítéletben — mondja a C — nem csupán a Bp. 525. §-a, de 387. §-a is szabályozza és a fellebbviteli bíróságnak a szabad minősítés lehetősége csak akkor van meg, ha felmentő ítéletet vizsgál felül. Igen gyakorlati kérdést döntenek el a következő jogegységi határozatok : A Bp. 479. §-a a védőnek diját minden megkülönböztetés és a védői tiszt gyakorlásának alapjául szolgált jogviszony természetére való tekintet nélkül, a bűnügyi költségek közé sorozza; az a körülmény, hogy a védő a fiatalkorú vádlott védelmében nem az attól nyert megbízás alapján, hanem mint a gyermekvédő egyesület (patronage) megbízottja járt el, a magánvádlónak a BP. 482. §-án alapuló törvényes fizetési kötelezettségét meg nem szünteti (BDtár VI. 56.). A tanudijak a Bp. 479. § ának második bekezdése értelmében az államkincstárból előlegezendők tekintet nélkül arra, hogy a tanút vádlott állította elő, vagy az idézés folytán jelent meg fBDtái VI. 144.). Dr. Lengyel Aurél. (Befejezése következik.)