Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 4. szám - Az osztatlan közös legelőkről szóló törvény

MAGYAR JOGÁSZEGYLET. A bizonyitási teher örök problémája dr. Lőw Lorántnak f. é. február 8-án tartott előadásában, idő multán, ismét a Jogászegylet napirendjére került. Több, mint egy évtizede annak, hogy Kobler Ferencz az * Állítási érdek szabályait) czimen ugyanezen a helyen bemutatta a bizonyítási teherről irott igen becses tanulmányát és annak eredményekép a Fitting-féle elméletet, mely a bizonyitási teher megosztását a rendesen és kivételesen ható tényálladéki elemek megkülönböztetésére alapítja, állította oda perrendtartásunknak követendő mintaképül. Az uralkodó megosztásos tant azóta erős támadás érte. Franz Leonhard 1904-ben megjelent könyvében éles kritikával végre felfedte annak visszásságait és labilis voltát ; a bizonyitási teher szabályát a német praktikusok és bírósági gyakorlat által már korábban hangoztatott, abban az egyszerű tételben vélte megtalálni, mely a keresetbe vett jog összes ténybeli előfeltételeinek bizonyitását a felperesre hárítja, alperesre csak ama tényekét, melyek a jog érvényesítését megszüntetik, vagy felfüggesztik. Leonhard könyvének hatása alatt stagnáczió állott be a bizonyitási tehertan már-már burjánzásnak indult irodalmában. Uj, az eddiginél megnyugtatóbb megoldás perspektívája nem mutatkozott ; az utolsó évek gyér irodalmi jelenségei kimerülnek az állásfoglalásban Leonhard mellett, vagy ellene. Sőt nő azok száma, kik visszatérve a Bentham hirdette elvhez rezignáltán azt vallják, hogy a bizonyitási tehernek nincs abstract szabálya, hogy azt a bíró esetről-esetre ex aequo et bono kell, hogy megállapítsa, így legújabban Hedemann is arra az eredményre jut, hogy a bizonyitási terhet a konkrét esetben a biró szabja meg a forgalmi szokások és felfogások szerint, összhangban a jogérzettel és a jog egészével, érdekmérlegelés alapján. Lőw előadása, melyet ezúttal is lucidus eszmemenet, a tan beható ismerete és formatökély jellemzett, bizonyos irányban szintén rezignáczióból indult ki. A plasztikusan vázolt dogmatörténetből előadó azt a tanulságot merítette, hogy nincs a bizonyitási tehernek általános, oly szabálya, mely minden jogtételre in abstracto megállapítaná a bizonyítandó témát. A mint a magánjogban sem lehet egy szabálylyal elintézni különböző jogi viszonylatokat és mellőzhetlen a specziális szabályozás, ugy arra sem adhat a törvényhozó általános normát, hogy egy jogszabályban foglalt joghatás érvénye-