Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 8. szám - A mentelmi jog határai. 2. [r.]

582 Dí BÁRÓ HORVÁTH EMIL E czimen való letartóztatás tehát, ha a tettes kiléte hitelt érdemlően igazoltatik, soha sem rendelhető el, s a már elrendelt letartóztatás megszüntetendő, a mint ezt közönséges esetekben bíróságaink gyakorolják is. E czimen (141. §. 1. pontja alapján) történt előzetes letartóztatás soha sem terjed tul a hiteles igazolás czéljain, s csak ott tartandó fenn, a hol a tettenkapott kiléte, személyazonossága meg nem állapitható. Világos tehát, hogy a tettenkapott parlamenti tag személyének igazolása esetében nyomban szabadlábra helyezendő, tekintet nélkül arra, hogy ellene a letartóztatásnak egyéb okai, akár a BP. 141. §. 2—5., akár más §-ok fennforognak. Első tekintetre meglepő eredménynek látszik, de valójában nem az, s teljesen beleilleszkedik annak a mentességnek kereteibe, melyet a parlamenti tag a mentelmi jog révén élvez. Elsősorban azt vegyük szemügyre, hogy maga a tettenkapás nem oly súlyos momentum, mely egészen megfosztja a parlamenti tagot mentelmi jogától. Azért, mert a bűncselekményen rajtaéretik, nem súlyosabb az oly eseteknél, melyeknél nem volt tettenérve. Semmiféle modern büntetőjogi iskola nem számítja a tettenérést sulyosbitó körülménynek. Nem egyéb az a bizonyítás biztos és közvetlen módjára alkalmat nyújtó véletlen szituácziónál, mely rendkivül megkönnyíti a büntető igazságszolgáltatás dolgát, s így inkább jó és óhajtandó az állami büntetőrend szempontjából, semmint kárhoztatandó. A régi jogrendszerek — a maguk hiányos bizonyítási formáiktól lenyűgözve, hol az igazság kiderítése mindenféle vallásos és kegyetlen próbák, kinzások árán is vajmi nehéz volt a nyomozó hatóság hiányos berendezkedése miatt — különös becsben tartották a tettenérést. A formalizmus jogsértések esetében is megnyilatkozott, a tettenérés alakiságok betartásához volt kötve (ünnepélyes tanú-